Betett a koronavírus az okostelefon-gyártásnak

A koronavírus-járvány által okozott termelési fennakadások miatt az első negyedévben éves viszonylatban 12 százalékkal, öt éves mélypontra csökkenhet az okostelefon-gyártás volumene.

depositphotos.com

A kínai TrendForce piackutató intézet jelentése az első negyedévre 275 milliós globális gyártási volument jelez előre az első negyedévre, ami 12 százalékkal marad el a 2019 első negyedévitől és öt éves mélypontnak számít.

A TrendForce elemzése megállapítja, hogy a termeléscsökkenést nem is annyira az alkatrészellátás fennakadásai, mint az okostelefon összeszerelés leállásai, valamint a kereskedelmi fennakadások okozzák. Az év elejére ugyanis a gyártók hagyományosan jelentős alkatrészkészleteket halmoznak fel a hosszas kínai holdújév miatt. Minden azon múlik, hogy az összeszerelő üzemek milyen ütemben indítják be újra a gyártást.

Mégsincs baj?

A piackutató cég elemzésében hangsúlyozza, hogy "nem tekinti borúsnak" az éves forgalmi kilátásokat, mivel a nagy- és kiskereskedelmi forgalomban a vírusjárvány miatti korlátozások csak elhalasztják az okostelefon keresletet, de lényegesen nem csökkenik azt.

A legnagyobb világpiaci tényező a dél-koreai Samsung Electronics gyártókapacitásainak túlnyomó része Vietnamban található, piacának pedig csak két százalékát adja a kínai. A Samsung az első negyedévben a TrendForce előző előrejelzésénél 3 százalékkal kevesebb, 71,5 millió okostelefont fog gyártani.

A Huawei első negyedévi okostelefon-termelésére vonatkozó előrejelzést a TrendForce 15 százalékkal csökkentette 42,5 millióra. Az Apple az első negyedévben 41 millió iPhone készüléket fog gyártani a mostani prognózis szerint. Előző prognózisában a TrendForce 45,5 milliós termelést jelzett.

A Xiaomi termelési előrejelzését a TrendForce 10 százalékkal 2,47 millióra csökkentette, ami nagyjából megfelel a 2019 első negyedévinek. Az OPPO termelése 2,4 millió, a Vivo termelése 1,7 millió okostelefon lesz az első negyedévben. A két cég termelésére vonatkozó előrejelzését a TrendForce 14 és 15 százalékkal csökkentette.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo