Bérajánlás mérték nélkül

Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését – tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás. A megállapodásban ugyanakkor az emelésről konkrét szám nem szerepel.

Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon. A megállapodást ismertető budapesti sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, valamint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is kiemelte az MTI tudósítása szerint, hogy bár hosszú, de konstruktív tárgyalások voltak az ajánlásról.

Hol állunk a régiós versenyben
A minimálbért illetően Magyarország a régióban a középmezőnybe sorolható a Mazars nemrég megjelent tanulmánya szerint. Az adózási környezetre és az alapvető versenyképességi tényezőkre vonatkozó összehasonlítás kitér Magyarországon, hazánk szomszédain és a visegrádi országokon kívül Görög-, valamint Oroszországra, továbbá a volt jugoszláv utódállamokra.
Magyarországon még mindig alacsony a minimálbér

A körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezren vannak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban fontos orientáció a bérajánlás, és fontos üzenete van annak is, hogy erről magas szinten sikerült megállapodni – mondta el Czomba Sándor.

Gaskó István a szakszervezeti oldal képviseletében kiemelte, hogy a 2013. évi átlagos országos bérajánlásról való megállapodáshoz hosszú út vezetett. Egyben emlékeztetett arra, hogy még tavaly decemberben írták alá a 2013. évi minimálbérről és a szakmai bérminimumról szóló megállapodást, de bérajánlásban akkor nem állapodtak meg, pedig az utóbbi 23 évben – egy kivétellel – mindig volt ilyen ajánlás.

Fotó: SXC

A nagy ágazatok vártak a bérajánlásra, ettől tették függővé, hogy 2013-ban lesz-e béremelés. Gaskó István felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók derékhadának az utóbbi években nem volt része inflációmértékű béremelésben, vagyis csökkent a reálbér, ezt pedig tovább már nem lehetett elviselni.

A Liga elnöke hozzáfűzte, hogy Magyarországon a bérek még mindig alacsonyak, jelentős Magyarország lemaradása. Példaként említette, hogy a válságból éppen kilábaló Görögországban 700 euró, míg Magyarországon mindössze 300 euró, vagy árfolyamtól függően annál kicsit több a minimálbér.

Irányadó mértékek

A megállapodás értelmében a bértárgyalásokon a felek tekintsék irányadónak az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat. Elsősorban a bruttó hazai termék (GDP) változását, a háztartások fogyasztási kiadásainak alakulását – ez 0,1 százalékkal nőhet idén –, valamint a munkanélküliségi ráta alakulását vették figyelembe, amelyet 10,7 százalékra vár a kabinet erre az évre.

Többen juthatnak lakhatási támogatáshoz
Rugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek – jelentette be Czomba Sándor.
A lakóhelyüktől messze dolgozók tavaly október óta igényelhetnek lakhatási támogatást, ha a munkavégzés helye állandó lakóhelyüktől 100 kilométert meghaladó távolságra van, vagy hat órát meghaladó utazással jár az eljutás. Az indulás óta több mint 16 ezren érdeklődtek a lakhatási támogatás iránt, 1000 kérelem érkezett be, és már 600 felett van a megkötött szerződések száma, ami a korábbi évekhez képest jóval magasabb.
A jövőben az időkorlát öt órára csökken. A támogatás iránti kérelem a foglalkoztatás megkezdését megelőzően és a megkezdését követő 30 napon belül is benyújtható lesz a munkaügyi kirendeltséghez. A lakhatási támogatást azok igényelhetik majd, akiket legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, vagy pályakezdő álláskeresők, vagy csoportos létszámleépítéssel érintettek. Utóbbi két csoportnál nem vizsgálták, hogy nyilvántartott álláskeresők-e.
Bővítették a foglalkoztatási jogviszony körét is, így a jövőben a kormányzati szolgálati, valamint a közszolgálati jogviszonyban lévők, illetve az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban lévők lakhatását is támogatja a kormány. Hatályon kívül helyezik továbbá a települési korlátozást is. Ha valaki ugyanazon a településen, ahol korábban dolgozott, de megszűnt a munkaviszonya, egy-két hónapon belül talál állást egy másik munkáltatónál, akkor is kaphat lakhatási támogatást.
Mindemellett 18 hónapnál rövidebb időtartamra is lehet majd támogatást kérni, illetve hogy a támogatás keretében kéthavi előleget biztosítsanak. Így például egy albérlet kivételénél nem okoz majd gondot a pályázóknak az egy- vagy kéthavi kaució kifizetése. A jövőben  a tartózkodási helyük szerinti munkaügyi kirendeltséghez is fordulhatnak majd az igénylők.
Konkrét szám nem szerepel a megállapodásban, ugyanakkor Dávid Ferenc elmondta, hogy a konvergenciaprogramban egy ismert peremfeltétel-rendszer van, ezt figyelembe véve dönthetnek a munkaadók az emelésről. A VOSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodásban megjelent az a négy alapelv, amelyet a munkaadói oldal kezdeményezett, vagyis hogy a bértárgyalásokon az egyeztetések résztvevői vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint hogy tulajdonítsanak kiemelt jelentőséget a munkahelyek megőrzésének, tehát a bérek emelése nem vezethet munkahelyek megszűnéséhez.

A javaslatok között szerepel az is, hogy a munkahelyi béralkuk elősegítésében a munkáltatók bocsássák a szakszervezetek rendelkezésére a bértárgyalásokra való felkészüléshez szükséges munkaügyi és gazdálkodási információkat, és a szakszervezeti adatkérést ne utasítsák el az adatok üzleti titokká nyilvánításával – emelte ki Gaskó István. A megállapodás tartalmazza továbbá, hogy a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megőrzése, illetve javítása érdekében a munkáltatók éljenek a béren kívüli juttatások alkalmazásának lehetőségével is.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo