A biztonságos karbantartás jó üzlet

A magán- és a közszféra vállalatai és szövetségei, köztük Európa néhány legismertebb vállalata fogott össze az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökséggel (EU-OSHA) az új, biztonságos karbantartással foglalkozó 2010-2011. évi Egészséges munkahelyek kampány keretén belül.

Számos különböző páneurópai és nemzetközi szervezet csatlakozott az EU-OSHA biztonságos karbantartással foglalkozó 2010-2011. évi Egészséges munkahelyek kampányához annak érdekében, hogy csökkentsék a munkával összefüggő balesetek számát. A kockázatértékeléssel foglalkozó 2008-2009. évi Egészséges munkahelyek kampány eredményeire épülő jelenlegi kampány célja az, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő munkahelyi karbantartásra. A biztonságos karbantartással kapcsolatos helyes gyakorlatokat többféle kampánytevékenység, többek között a munkavállalóknak, az alkalmazottaknak és a karbantartási munkában részt vevő egyéb érdekelteknek szóló konferenciák, szemináriumok és gyakorlati képzések keretén belül népszerűsítik majd.

„Európában becslések szerint a munkahelyi balesetek mintegy 20%-a karbantartáshoz köthető, számos iparágban pedig a balesetek több mint fele összefüggésbe hozható a karbantartással. A munkahelyen bekövetkező halálos kimenetelű balesetek 10-15%-a karbantartási műveletek miatt történik. Ezért alapvető fontosságú, hogy a karbantartást megfelelően végezzék, figyelembe véve a munkavállalók biztonságát és egészségét. Az EU-OSHA kampánypartnerei felbecsülhetetlen szerepet fognak játszani, azáltal, hogy aktívan tájékoztatnak a biztonságos munkahelyi karbantartás fontosságáról" - mondta Dr. Jukka Takala, az EU-OSHA igazgatója.

A kampánypartnerek saját kampányeseményeik és információs hálózataik révén mind európai, mind pedig nemzeti szinten elősegítik majd a biztonságos karbantartás kérdésének napirendre tűzését. A kampány középpontjában a tudás- és tapasztalatmegosztás áll majd, amely biztosítani fogja, hogy a szervezetek kihasználhassák a biztonságosabb karbantartás által nyújtott működési és gazdasági előnyöket. A kampánypartnerek Unió-szerte ösztönözni fogják a biztonságos karbantartásról és annak a munkahelyi kockázatok csökkentésében játszott fontos szerepéről folyó vitát. Sor kerül például olyan eltérő ágazatokat célzó műhelybeszélgetésekre is, mint a mezőgazdaság, az építőipar és a vegyipar - ezek hagyományosan magas kockázatú ágazatoknak minősülnek, amelyekben a munkavállalók nap mint nap igen komoly egészségügyi kockázatokkal szembesülnek.

Az EU-OSHA az Egészséges munkahelyek kampány egész ideje alatt várja a hivatalos kampánypartnerek jelentkezését. A kampánypartnerekről és az általuk az ön régiójában szervezett eseményekről az Egészséges munkahelyek kampány honlapján olvashat bővebben a következő címen.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo