A vállalkozások életét is megnehezítheti az új benzin

Bár a cégautók terén a dízel gépkocsik vannak többségben közel 60 százalékos aránnyal, a benzines modellek részesedése sem elhanyagolható, az idősebb modellek üzemeltetését pedig jelentősen megnehezítheti a vállalatok számára a január 1-től bevezetett, E10-es (95-ös) jelzésű új üzemanyag.

Környezetvédelmi szempontból kedvező, ám a vállalatok életét megnehezítheti a január 1-től bevezetett újfajta benzin alkalmazása – mivel az E10-es jelzésű üzemanyag károsíthatja egyes, régebben gyártott autók üzemanyagrendszerét. Azoknál a vállalatoknál, ahol házon belül végzik a flottakezelést, jellemzőbb, hogy hosszabb ideig használnak egy gépkocsit, az idősebb autóknál pedig előfordulhat, hogy kockázatos az újfajta benzin használata.

 A Mercarius Flottakezelő a közlekedésbiztonság szakértőjeként elárulja, hogyan lehet elkerülni a magasabb bioetanol-tartalom jelentette veszélyeket.

Bár az elméleti lehetősége adott annak, hogy átvizsgáltassuk az autók üzemanyagrendszerét és cseréljük az elöregedett, korrodált elemeket, a veszélyeztetett modelleknél ezek után sem javasolt az E10 tankolása, mert ha a gépkocsi nem rozsdamentes fémtankkal szerelt, a korrózió veszélye továbbra is fennáll. Az érintett autók esetén az egyik lehetséges megoldás az alternatív üzemanyagok használata, hiszen a prémium üzemanyagok továbbra is csak 5 százalékos bioetanol tartalommal rendelkeznek.

Kétséges, hogy megéri-e ez a megoldás, hiszen évi 20 ezer kilométeres futásteljesítmény mellett már 5 darab, 6 literes fogyasztású autó esetén is negyedmilliós extra költséget jelentenek az átlag 40 forinttal drágább üzemanyagok.

„Az E10-es benzin hosszú távon a teljes hazai gépjárműflotta megfiatalítását is előmozdíthatja, hiszen jelentős többletköltséggel jár más üzemanyagra váltani – nincs ez másképp a cégek életében sem. Elsősorban azok a vállalkozások lehetnek érintettek, ahol házon belül történik a céges autók menedzsmentje, és az autóikat főleg városi üzemben használják. Számukra akár a gépjárműflotta flotta kiszervezése is megoldást jelenthet a problémára, hiszen egy külső szolgáltató először megvizsgálja az aktuális flotta állapotát, felméri a kockázatokat és ennek megfelelően dolgozza ki a cég igényeire szabott konstrukciót. Igény esetén az is megoldható, hogy akár a teljes flotta kétévente le legyen cserélve, az új autók esetében pedig nincs kockázata az új üzemanyag használatának sem” – fejtette ki Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.
 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo