A Twitter átáll a 280 karakterre

A Twitter szeptemberben indította el azt a tesztelési folyamatot, melyben egyes felhasználók számára megnövelte 140-es karakterkorlátot. Tette ezt azért, hogy a tweetelők még könnyebben kifejezhessék magukat világszerte, továbbra is megtartva a gyorsaságot és tömörséget, vagyis azokat a tulajdonságokat, amitől a Twitter, Twitter. Az összes adat elemzése után a Twitter úgy döntött, hogy a karakter korlátot hivatalosan is felemeli 280 karakterre és kiterjeszti az összes olyan nyelvre, ahol erre szükség lehet.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Könnyebb tweetelés

A múltban, az angol nyelvű bejegyzések 9%-a érte el a karakterkorlát felső határát, vagyis a 140 karaktert. Ez a szám is alátámasztja, hogy korábban egyeseknek milyen kihívást okozott, ha egy-egy gondolatot egy posztba kellett tömöríteni. Ez sok szerkesztéssel, vagy éppen be nem fejezett és el nem küldött posztokkal járt. A 280-as karakterbővítéssel ez a probléma jelentősen lecsökkent; a limitkorlátot az új rendszer tesztelőinek csupán 1%-a érte el - írja a Httpool, a Twitter regionális képviselője.

Kép: Pixabay

A karakterplafon ritkább elérése miatt a Twitter arra számít, hogy az emberek kevesebb időt töltenek majd a posztok szerkesztésével és könnyebben, gyorsabban meg tudják majd fogalmazni gondolataikat.

A tesztről részletesebben: az első napokban az újdonság varázsa miatt számos felhasználó kitöltötte a rendelkezésre álló 280 karaktert. Ez a jelenség azonban rövid időn belül normalizálódott. A Twitter úgy találta, hogy ha a felhasználóknak több mint 140 karakterre volt szükségük egy poszthoz, akkor könnyebben és gyakrabban csevegtek. De ami még fontosabb, az emberek mégis legtöbbször a 140-es limit alatt maradtak és a posztok tömörsége megmaradt.

Továbbra is a tömören

A Twitter, - és sokan a felhasználók közül is - érdeklődve figyelte, hogy az idővonalakat elárasztják-e a 280 karakteres posztok, és a megnövelt karakterszámot élvező emberek tweetjei kitöltik-e a maximális helyet. Ez nem történt meg. Az elküldött bejegyzések csupán 5%-a volt hosszabb 140 karakternél, és csak 2%-a haladta meg a 190 karaktert. Emiatt a Twitter úgy gondolja, az általános karakterbővítés után a felhasználók olvasási élménye alapvetően nem fog változni, mivel közel azonos mennyiségű tweet fog megjelenni ezután is az idővonalon. Összehasonlításképp; az idővonalon egy kép, vagy egy szavazás általában több helyet vesz el, mint egy 190 karakterből álló poszt.

Az utolsó nap a Twitternél
Aki csütörtökön, európai idő szerint az esti órákban el akarta olvasni Donald Trump amerikai elnök legújabb twitter-üzeneteit, az a honlapon a következő üzenetet látta: “ez az oldal nem létezik...”
Érdemes újra kiemelni, hogy a tesztelésben résztvevők kezdetben nagyon izgatottak voltak az extra karakter limit lehetőségét megtapasztalva, így számos bejegyzés karakterszáma jóval 140 felé emelkedett. Az emberek olykor bolondos (kreatív) dolgokat találtak ki (például egy karaktert írtak soronként), hogy a bejegyzéseik extra hosszúak legyenek. Ez az átmeneti állapot azonban nem tartott sokáig. Az újdonság varázsa a mostani bejelentés után várhatóan hasonló helyzeteket hozhat, de a Twitter számításai szerint hamarosan minden visszaáll a normális ‘kerékállásba’.

Bevonódás hatása

Azok a felhasználók, akik a teszt során nagyobb karakterszámban posztolhattak, magasabb számú interakciót tapasztaltak (likeok, retweetek és említések formájában), több követőjük lett, és több időt töltöttek a Twitteren. A kísérletben résztvevők azt mondták, hogy a karakterlimit kibővítésének következtében pozitívabbnak érezték a közlési módjukat, a kifejezni kívánt tartalmukat és összességében a Twitter használatát.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo