A számok szerint az ipar és a kereskedelem szinte minden ága 50 százalék körüli hátrányban van az Európai Unió több területéhez képest. Mi gátolja a magyar vállalatokat abban, hogy a nyugati piacokhoz felzárkózva teljesítsenek? Sándor Tamás, a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. ügyvezetője közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a magyar piaci viszonyokat és szereplőket tekintve. Annak köszönhetően, hogy az anyagmozgatás szinte minden területen szükséges, saját iparágának helyzete tökéletes tükre a mindenkori hazai ipar és kereskedelem állapotának. Okokról, jó és rossz példákról, fejlődésről és lehetséges megoldásokról beszélgettünk.

Milyen konklúzió vonható le az anyagmozgatás helyzetét tekintve a teljes magyar iparra és kereskedelemre nézve?

Abszolút mértékben húzható egy párhuzam az anyagmozgatási szegmens és a teljes magyar gazdaság között. Ezen a területen jól lemérhető az országos kép, főleg mivel B2B üzletágról beszélünk. A saját szegmensünk szépen leköveti a beruházások volumenét, a gépi beruházásokat pedig szinte egy az egyben lemásolja, ez már a 80-as évek óta megfigyelhető.

Mennyire igazak a statisztikák? Tényleg van lemaradásunk versenyképességben?

Teljesen egyet kell értenem abban, hogy a magyar gazdaság közel 50 százalékos lemaradásban van a nyugati állapotokhoz képest. Mivel az anyagmozgatás egy olyan terület, amely majdnem az összes iparágban jelen van, ezért elég jól rálátok a hazai viszonyokra és szereplőkre, és úgy gondolom, ennek oka a két világrend gondolkodásmódbeli különbségeiben rejlik. Van egyrészről a nyugati, specialista, hatékonysághívő, esetenként akár túlgépesítő gyakorlat, másrészről a keleti, mindent nagyon egyszerű szinten tartó gondolkodás. Magyarország pedig folyton keresi a helyét ebben a kétpólusú rendszerben. A munkavégzés tekintetében meghatározóbb a keleti vonal, itthon szeretik az infrastruktúrát végkimerülésig használni, a gép egy eszköz a szemükben, szemben a nyugati elvvel, ami megoldásként és lehetőségként tekint rá. Kommunikációban viszont sokkal inkább a tőlünk nyugatra fekvő területhez csatlakozunk, de ez nem elegendő, ez csak a felszín.

Kép: SXC

Itthon sok művelet mellékfolyamatként definiált, egyfajta szükséges rossz. Erre a fajta elvre tökéletes példa az anyagmozgatás. Nyugaton a cél már a különböző folyamatok integrálása a termelésbe, a termelékenység növelése, az automatizációra lehetőségeinek kihasználása.

Ennek érdekében fontos a munkaerő képzése, itthon ezt nem ugyanazon a szemüvegen keresztül nézik. A lényeg az, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni, akár a gépért, akár a kezelő személyzetért. Vegyük a saját példánkat: Magyarországon a targoncakezelőknek az egyik legalacsonyabb a bérük, az oktatásuk nem kielégítő, ráadásul óriási a fluktuáció a területen. A magyar cégek vagy nem ismerik fel, vagy nem használják ki a belső lehetőségeket, a képzett munkaerő, a jó és biztonságos gépek előnyeit.

Egyáltalán nem szempont sem a környezettudatosság, sem a biztonság akár az anyagmozgatást nézve, akár egy másik munkamenetet. A cél szinte minden esetben az olcsó, pillanatnyilag költséghatékony megoldás. Például a beruházásoknál is az azonnali kiadásokat nézik, azt nem, hogy az üzemeltetés milyen ráfordítással jár majd. Összességében hiányzik a hosszú távú gondolkodás.

Nyugat-Európában az üzemeltetés során nem csak a költségek jelentenek elsődleges szempontot, hanem ezzel egyenrangú a környezetvédelem és a biztonság. Legegyszerűbb példa erre a dízel- vagy gázüzemű gépek kötelező emissziómérése és dokumentálása, az anyagmozgató gépeknél éppúgy, ahogyan a személyautóknál vagy más közúti járműveknél. Nálunk erre például semmilyen előírás nincsen.

Mik a legmeghatározóbb fejlődési irányok?

A környezetvédelem, a fenntarthatóság a fő irány, amely meghatározza a fejlődést Nyugaton, illetve az energiaköltségek csökkentése és a korszerűsítés. A legfőbb cél minden esetben a termelékenység, a hatékonyság növelése, amely minden előbb említett célra is visszahat. A már említett folyamatintegráció, az automatizált megoldások, az elektromos hajtások térhódítása, az alternatív energiaellátás (Li-Ion, üzemanyagcella) mind ebbe az irányba mutat.

Példaként megemlíthető az a probléma, hogy a belső égésű motorral rendelkező targoncák nem kimondottan környezetbarát gépek, és bizonyos használati körülmények mellett az egészségvédelem szempontjai miatt is korlátozott a használhatóságuk, ezzel szemben teljesítőképességben nagyon jók. Az előbbi problémára válaszul kezdődött az  elektromos ellensúlyos gépek térhódítása a 90-es években, most pedig azt fejlesztik, hogy ezek elérjék a dízel- vagy gázüzemű gépek megszokott hatékonyságát. Mára az 50 százalékos termelékenységkülönbség már 5-10 százalékra csökkent.

A kulcsszó a fejlődés, az elvárásoknak való megfelelés, válasz az igényekre, mint az idő- és energiamegtakarításra. Régen például a teljesítményt tekintve a kelet-európai gyártmányok nem voltak alkalmasak a több műszakos üzemeltetésre, erre kizárólag a nyugati gépek voltak képesek, az akkumulátoroknak, a modern hajtási rendszereknek köszönhetően. Erre a problémára nem született megoldás addig, amíg nyugati anyagmozgató gépet gyártók meg nem jelentek itthon. Nem, mert a keleti világ számára egy alkalmas eszköz kell, ami elvégzi a feladatot, az mindegy, hogy hogyan vagy mennyi idő alatt. Óriási szakadék volt a két terület között.

Hol tartunk ma ehhez a hatalmas távolsághoz képest?

Ezen különbségek egy része még ma is nagyon érezhető, de azért csökkenni látszik a távolság. Még nem értük el a nyugati szintet, de haladunk afelé. Itthon továbbra is az olcsóság a fő szempont munkaerő és infrastruktúra tekintetében is. A hazai cégek nem gondolkodnak egyedi megoldásokban, speciális feladatokat is a sztenderd gépekkel szeretnék ellátni, és nem kérik ki a szakértők a véleményét. Az anyagmozgatás területén például, vannak szoftverek, amelyek a cégre, tevékenységre és raktári áruforgalomra szabottan megállapítják, hogy mennyi és milyen gépekre lenne szüksége, hogy a legjobban, leghatékonyabban végezhesse a vállalat a munkáját. Erre itthon csak elvétve van igény.

Elképzelhető, hogy a termelékenység érdekében ez a fajta üzleti kultúra megváltozik?

Azt kell mondanom, hogy muszáj megváltoznia. Ez a versenyképesség feltétele. Hiába az olcsó munkaerő, ha az nem termelékeny. A képzetlen alkalmazottak több kárt okoznak, adott esetben például egy-egy gép, ami 6-7 év múltán szorulna csak felújításra, sokszor tönkremegy 3-4 év alatt, ha avatatlan kezek használják. Fontos, hogy kialakuljon az igény a saját munkaerő képzésére. (Hogy ez tényleg megéri, arról itt győződhet meg jobban.)

E tekintetben egyébként még nálunk, a Linde Magyarországnál is van fejlődési lehetőség, a nyugati piacokhoz képest. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a munkatársaink bére minél jobban megközelítse a nyugat-európai testvérvállalataink szintjét. Ők a többszörösét is elkérhetik a szolgáltatásokért, hiszen a képzett szakember gyorsabban és hatékonyabban dolgozik, a kifizetett összeg megtérül a cégek számára. A különbség a hatékonysággal és a termelékenységgel arányos. Ezt a különbséget kell csökkentenünk folyamatos képzéssel. Nálunk a folyamatos képzés a kulcsszó, nem csak szakmai tekintetben. A kollégák a cég arcai, nem mindegy, hogyan kommunikálnak, viselkednek az ügyfelekkel, így mi erre is sok figyelmet fordítunk.

Magyarországot nézve az anyagmozgatás hol jár?

Az autóipar egyértelműen példamutató, jól szervezetten, sztenderdek mentén dolgoznak. A többi iparágban nehezen térnek el a régi, tradicionális módszertantól, még a nyugati cégek is. A középvállalatokra az alacsony fejlettségi szint a jellemző, ahogyan már korábban is említettem, az eszköz megléte a fontos, nem pedig a benne rejlő potenciál.

Megdöbbentő, hogy itthon egyszerűen nem szempont sem a biztonság, sem pedig az egészségvédelem. Hatalmas fejlesztések vannak, amelyekkel nagy arányban csökkenteni lehetne a baleseteket, és növelni a hatékonyságot, de még sincs kereslet rájuk. Ezek persze költséges megoldások, de úgy gondolom, ez legfeljebb 50 százalékban meghatározó, szintén ugyanilyen mértékben a szemlélet az oka.

Az anyagmozgató gépek fő piacára jellemző, hogy ez a szegmens nem pályázati pénzekből él meg, bár erre is akad példa. A cégek egyre nagyobb része leginkább a bérletet preferálja, az eladások 35 százaléka ilyen konstrukció a magyar piacon. A mi cégünk sales tevékenységének a fele ilyen jellegű. Ez egyébként nyugati trend, ami az anyagmozgató gépek használatának egyre inkább elterjedt konstrukciója lesz, efelé mutatnak a hazai piaci folyamatok is. Akik a korábbi hagyományoknak megfelelően még beruháznak, és megvásárolják ezeket a gépeket, azok a folyamatosan emelkedő műszaki színvonal miatt egyre nagyobb beruházási költségekkel kell, hogy számoljanak.

Mi lenne az elérhető fejlődési cél Magyarország számára?

Valahol a két felfogás között kellene találni egyensúlyt. A nyugati gyakorlatban vannak olyan elképzelések, amelyeket nem feltétlenül kell követni egy hazai cégnek: az ott előretörő automatizált megoldások itthon még egy ehhez fejletlen műszaki kultúrával találkoznának. Ekkora ugrást lehetetlen a jelenlegi helyzetből megcsinálni. Leginkább egy német, középkategóriás cég modellje az, amit érdemes lenne átültetni az itthoni gyakorlatba. Ott a hatékonyság és a hosszú távon is stabil és alacsonyan tartható üzemeltetési költségek, valamint a környezet- és egészségvédelem a döntő az anyagmozgatás módjának a kiválasztásában, és ehhez a folyamatokhoz optimalizált felépítésű gépeket választanak.

A fő szempontok közé kellene emelni a termelékenység fontosságát, azt az elképzelést, hogy az anyagmozgatás a folyamatoknak kulcsfontosságú eleme. A gépekkel dolgozó munkatársakat folyamatosan képezni kell, és törekedni a megtartásukra hosszabb távon is, mert ez a kulcsa a gépek hatékony és váratlan költségektől mentes üzemeltetésének. Amíg ez nem változik meg, addig nincs sok esély a felzárkózásra.