6+1 igazán hatásos tipp kapcsolatépítéshez

Bármennyit beszélünk is a közösségi médiás jelenlét fontosságáról és az információs társadalom elképesztő fejlődéséről, még mindig fontos, hogy képesek legyünk igazi, személyes kapcsolatokat építeni és fenntartani. Van pár hasznos tippünk hozzá.

Valójában a személyes kapcsolat egyáltalán nem idejét múlt, vagy felesleges romantikázás. A válságos időkben - és most mindegy, hogy még benne vagyunk, vagy már az alagút vége felé csoszogunk – ezek a kapcsolatok még többet érnek, mint bármikor máskor. Ahhoz, hogy emlékezzenek ránk és kedvező benyomást tegyünk, figyelni kell számos apróságra. Köztük olyan alapvetésekre, mint, hogy ne bogarásszuk a telefonunkat, miközben valaki beszél hozzánk. Igen, persze, ezt mindenki tudja. De figyeljük csak meg magunkat – valóban így is működünk?

Az alábbi tippek segítségével biztosan eredményesebbé válnak az üzleti kapcsolatok és, hogy a magánéletben is segítenek, az csak a bónusz.

Kép:sxc

1. Legyünk jó hallgatók!

Ez sokkal többet jelent annál, mint hogy meghallgatjuk, amit mondanak nekünk. A jó hallgatóság reakciót és megosztást jelent. Adhatunk tanácsot – ha tényleg tudunk, vagy megoszthatunk egy másik történetet, ami a beszélőéhez hasonló helyzetben megoldást jelentett. De az is valami, ha csak jelezni tudjuk a másiknak, hogy nem csak halljuk amit mond, de érdekesnek is találjuk azt. Az ember gondolatai sajnos könnyedén elkalandoznak, és ne higgyük, hogy az arcunkra ez nem ül ki azonnal…

Profi tippek a könnyed társalgáshoz
Az üzleti megbeszélések, ebédek, konferenciák természetes része a könnyed társalgás (small talk), amely látszólag nem az üzletről szól, ám erre is igaz Michael Corleone mondása „Ez nem személyes (…), ez szigorúan üzlet. Ezeknek a beszélgetéseknek valójában a bizalomépítés a legfontosabb funkciója, a bizalom pedig, a hosszú távú üzleti kapcsolatok ragasztóanyaga.
2. Kérdezzünk!

Egyrészt így könnyebben maradunk figyelmesek, másrészt biztosak lehetünk benne, hogy a másik fél is érzi, hogy valóban figyelünk rá. Ugyanakkor akár a saját ügyeinkhez, üzletünkhöz is szert tehetünk hasznos új információkra, tippekre. Igen, akkor is, ha azt hittük, a másik nem tud nekünk újat mondani.

3. Tartsuk a kapcsolatot!

A „Follow Up” nem csak az értékesítők eszköztárának kéne, hogy része legyen. Ha valakivel például névjegykártyát cserélünk egy eseményen, utána egy emailben erősítsük meg, milyen öröm volt számunkra a megismerkedés, illetve emlékeztessük a kettőnk közötti közös „ügyre” – vagyis, hogy mi mentén tudunk kapcsolódni egymáshoz.

4. Legyünk udvariasak!

Ezt persze szintén mondani sem kell, de valójában sokszor úgy is udvariatlanok lehetünk, hogy észre sem vesszük. A telefonok lehalkítása egy megbeszélés során például alapvető lenne. Ha miközben tárgyalunk valakivel megnézünk néhány emailt, vagy akár csak röviden egy másik ügyben beszélünk vagy üzenünk, azt mutatjuk, hogy mások sokkal fontosabbak a szemben ülőnél. Ezt pedig senki nem szereti.

Az udvariasság és figyelmesség akkor is fontos, ha épp olyasvalakivel állunk szemben, aki az adott pillanatban talán nem tűnik fontosnak számunkra a céljaink szempontjából. Egyrészt lehet, hogy hamarosan azzá válik valahogyan, másrészt hitelesen pozitív képet csak akkor fogunk kialakítani magunkról, ha következetesen tartjuk magunkat bizonyos normákhoz. Vagyis hiába csüggünk a reménybeli befektető ajkán figyelemmel, észre fogja venni, ha nem köszöntük meg a pohár vizet az asszisztensének.

5. Tartsunk szemkontaktust!

Bár valószínűleg gyerekkorában mindenki számtalanszor hallotta a „Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek” mondatot, sajnos egyáltalán nem mindenki számára természetes a rendszeres szemkontaktus. Pedig a lesütött szem bizalmatlanságot és a bevonódás hiányát jelzi a beszélőnek. (A szemkontaktus akkor is nagyon fontos, ha épp nagyobb közönség előtt tartunk előadást. Akire soha nem nézünk rá a közönségből, annak a figyelmét biztosan elveszítjük.)

Az, hogy az emberek szemébe nézünk az egyik trükkje, hogy azonnal megkedveljenek. Itt talál még néhány hasonlót.

6. Bókolni jó, hízelegni tilos!

Ha jót gondolunk a másikról, azt ne rejtsük véka alá és arra sincs szükség, hogy arra várjuk, mikor jut vissza hozzá pozitív véleményünk valaki mástól. Ha viszont bókolunk, gondoljuk komolyan! Semmi sem kínosabb a „cél érdekében” kiszenvedett értékelésnél.

+1. Legyünk kapocs! Ismer két embert vagy céget, akik valószínűleg nagyon hatékonyan tudnának együttműködni? Ne legyen rest összekötni őket! Nem fogják elfelejteni Önnek!

Forrás: Under30ceo.com

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo