Kevés tipikusabban kisvárosias kisváros létezik az Egyesült Államok középnyugati területén, mint Muncie. Az Indiana állambeli település egy bowlingpályával, egy kosárlabdapályával és egy kórházzal büszkélkedhet. Muncie annyira hétköznapi, hogy a múlt század húszas éveiben szociológusok ezt a városkát vették alapul a tipikus amerikai kisváros modellezéséhez. Mégis, ez a kisváros minden állatos karikatúra legfontosabb központja, a macskás contentek Hollywoodja, itt született ugyanis a történelem leghíresebb kanapétigrise, Garfield.

Június 19-én múlt éppen negyven éve, hogy a karikaturista Jim Davis „feltalálta” a narancsszínű macskát. Azóta a lasagne-zabáló, kávéivó álomszuszék több mint 80 ország 2400 újságjának (óvatos becslések szerint is legalább egymilliárd) olvasójának szívét hódította meg. 220 millió példányban keltek el a vicces cicás sztorikat tartalmazó zsebkönyvek, Facebook oldalának most is 16 milliónál is több követője van. 2002-ben a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb licensszel bíró karikatúra, megelőzve olyan versenytársakat, mint például Snoopy, az ezen a pályán is induló Pif és Herkules, vagy a magyar szívnek oly kedves Gusztáv.

Felbecsülni is nehéz a franchise értékét: 570 és egymilliárd dollár közötti bevételt generál évente (2004-es becslés). A megszámlálhatatlan póló, figura, képregények és könyvek mellett két teljes rajzfilmsorozat, két egész estés mozifilm, és megszámlálhatatlan tévés megjelenést tudhat magáénak. „Pedig csak egy macskáról van szó, amelyik semmit sem mond” – írta 2004-ben a Slate magazin, míg a Der Spiegel 2009-ben a legérdektelenebb karikatúrafigurának választotta. Nem mindenki szereti tehát, – de mindenki ismeri – és egy vagyon t szerzett alkotójának, aminek értékét 900 millió dollár körülire becsülik.

Garfield ugyanis pontosan erre született. Alkotója saját bevallása szerint egy jól eladható, népszerű figurát akart kreálni. Davies mindig is szerette a macskákat, még annak ellenére is, hogy szülei farmján a negyvenes években valóságos macskatenger, 25 cirmos vette körül. Talán ennek is betudható, hogy az ifjú Jim súlyos asztmában szenvedett és ágyban töltött idejét főként rajzolással ütötte el. Miután megszakította művészeti tanulmányait, ezzel szeretett volna pénzt keresni. Csakhogy egyetlen kiadó sem volt hajlandó megjelentetni a „Gnorm the Gnat” nevű figuráját. (Gnorm= szúnyog). Azt írták neki, a rajzai jók, de senki sem szereti a bogarakat.

Felmérni a piacot

Ezután megpróbált kitalálni egy olyan figurát, ami közelebb áll az olvasók szívéhez. A karikatúrapiac elemzésénél Davies rájött, hogy az állatok népszerűek (Snoopy uralta például a plüssfigurák piacát), de macska elvétve akad köztük. Így jött létre tehát Garfield, aki 1978. június 19-én egyszerre debütált 41 amerikai újságban. Már az első kiadásban a narancsszínű kanapétigris megcsillogtatta cinikus humorát és személyiségjegyeit, amelyekből később sem engedett. Lusta, álomszuszék, hízásra hajlamos, szemtelen jószág, amelyik titokban belerúg a kutyába, és hajlamos hozzáragasztani gazdáját a székéhez. Ő az igazi antihős, aki mindazt megtestesíti, ami bennünk is munkál: nem akar felkelni reggelente, morog az időjárás, a hétfő és a rossz tévéműsorok miatt, ostobaságnak tartja a diétát és mindenkiről megvan a véleménye, amit nem is rejt véka alá.

Garfield 1978 - Paws

Egyszerűség mindenekfelett

A nemzetközi sikerének is ez a titka: nem fehér, nem fekete, semmilyen sémát nem lehet ráerőltetni, talán csak az olasz ételek iránti szenvedélyes rajongása teremt olykor kellemetlen helyzeteket. Kevés a szöveg, Davies inkább az arckifejezésekre koncentrál, amelyek szintén egyetemlegesek, mindenhol érvényesek. A sorozatban kínosan ügyelnek a szóviccek kerülésére, az üzenetek végtelenül egyszerűek főként az evésre és alvásra vonatkoznak, ezért mindig és minden kultúrában érvényesek maradnak. Davies szigorúan távol tartotta Garfieldet a politikától is. A rajztechnika is a végletekig leegyszerűsített, sokszor a teljes környezet egyetlen asztallap. Az alkotó ma már nem egyedül rajzolja Garfieldet, tucatnyi segítő dolgozik a keze alá, de mind a mai napig minden héten összejönnek és gyakorolják a közös rajzolást, hogy még a hozzáértők se tudják megmondani, ki rajzolta a figurát.

Csak ne legyen hype

Annak ellenére, hogy Garfield pillanatok alatt példátlan népszerűségre tett szert, Davies mindig ügyelt arra, hogy ne váljon múló divathóbortok áldozatává. Már debütálása után egy évvel (1979) felkerült a The New York Times bestseller-listájára a rövid képregényekből összeállított gyűjteményes kötet, ugyanekkor létrejött Davies cége a Paws a Garfiled brandben rejlő lehetőségek kiaknázására. Így lett Malajziában „Garfield Pizza Coffe” lánc, kínában tankönyv illusztráció, musical szereplő és több mint 24 országban kapható Garfielddel márkázott alma, körte és cseresznye. Jelenleg világszerte több mint ötezer Garfield-termék van, ott virít a képe bögréken kulcstartókon és számtalan más használati tárgyon.

Ennek ellenére Davies személyesen lépett közbe, amikor a nyolcvanas évek végén az autók szélvédőire cuppantható Garfield bábuk egyszeriben hihetetlenül népszerűvé váltak. (Az Egyesült Államokban az is előfordult, hogy csak a plüssfiguráért törtek fel egy autót.) Davies azonnal reagált: öt évre minden Garfield figurát kivontak a boltokból. Attól tartott ugyanis – és joggal, hogy ha túl gyakran találkoznak vele, az emberek ráunnak a narancsszínű cicusra. A stratégia a jelek szerint sikeres, Garfield ma is népszerű.

A macska, amelyik nem öregszik

Egy dolog sosem fog meglátszani Garfielden: a kor. Habár a rajzolása az elmúlt negyven évben sokat finomodott, és ma már okostelefonon rendel pizzát a vonalas készülék helyett, Garfield sosem fog megöregedni. Davies az elmúlt negyven évben a nagyobb évfordulóknál olykor-olykor megpróbálkozott azon, hogy a macska terhére elsüssön egy-egy öregedős poént, a célközönség még ma is elsősorban a gyerekekből áll – illetve azokból a felnőttekből, akik gyerekként kedvelték meg a lusta kandúrt. A gyerekek számára az öregedős poénok nem viccesek, míg a felnőtt olvasók olyannak szeretik látni kedvenc figurájukat, amilyen az elmúlt évtizedekben volt. Ezért ez a macska sohasem fog megöregedni.