28 milliós bírságot kapott a Posta Életbiztosító

Az MNB vizsgálata nyomán 28,2 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra, egyebek közt a belső szabályzatok hiányosságai, az informatikai biztonság, a csalásmegelőzés, a kiszervezések, a kárbejelentések rögzítése, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült szabálytalanságok miatt.

A Posta Életbiztosító több esetben helytelen dátummal rögzítette az ügyfelek kárbejelentésének és a szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok beérkezésének dátumát. Az ügyfelek tájékoztatása során bizonyos esetekben nem tartotta be a biztosítási szerződések tartalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat. Problémát jelentett az is, hogy a biztosító nem a megfelelő tartalommal állította elő az egyik nyugdíjbiztosítási termékével kapcsolatos kiemelt információkat tartalmazó dokumentumot (KID).

A biztosító panaszkezelési szabályzatának tartalma, illetve panasznyilvántartása sem felelt meg maradéktalanul a jogszabályoknak. Néhány napon keresztül nem rögzítette hangfelvétellel a telefonon közölt panaszokat, illetve a panaszok elutasításakor nem minden esetben tájékoztatta a fogyasztókat teljeskörűen és figyelemfelhívásra alkalmas módon a jogorvoslati lehetőségekről.

Mindezek alapján az MNB ma publikált határozatában 2023. június 30-i teljesítési határidővel kötelezte a Posta Életbiztosítót a feltárt hiányosságok – dokumentumokkal alátámasztott – megszüntetésére. A jogsértések miatt az MNB 24 millió forint felügyeleti és 4,2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra.

A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank súlyosbító körülményként vette figyelembe egyebek közt az IT, a kiszervezések, a belső szabályzatok, a csalásmegelőzés, a kárnyilvántartás kapcsán feltárt hiányosságok esetében az általuk okozott kockázatot, illetve a panasznyilvántartás ismétlődő hibáját. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a biztosító több jogsértést megszüntetett, illetve azok korrekciójának tervéről számolt be. (Magyar Nemzeti Bank)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo