1800 milliárd forint hitelt kaptak a kkv-k

A Széchenyi kártya program keretében az elmúlt 15 évben 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek eddig 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be, és 258 ezren már átvették, használják is a kártyát - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a program fennállásának 15. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön Budapesten.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a program működtetésére és koordinálására hozta létre a KAVOSZ-t.

fotó: Nick Ares/flickr

Az ünnepi rendezvényen Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára hangsúlyozta, a kisvállalkozói kártya célja, hogy a tőkehiányos hazai vállalkozói közösség kedvező kamatozású hitelhez juthasson.

Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a Széchenyi Kártya program hat hiteltípusból áll, a hat termék alkalmas arra, hogy gyorsan eljusson a vállalkozásokhoz.

A rendezvényen átadtak kilenc jubileumi kártyát, egyebek mellett az első 100 millió forintos kártya igényléséért járót.

Krisán László ismertette: a kártyát 84 százalékban vidéki, 16 százalékban budapesti vállalkozások igényelték, az egyéni vállalkozók aránya 25 százalék volt.

A vezérigazgató kiemelte: a KAVOSZ speciális híd a gazdasági szereplők között, a programban részt vevő szervezetek együttműködésének eredményeként gyorsan és hatékonyan megvalósíthatók a különböző támogatási programok.

Ingyenes hitelhez juthatnak a kkv-k
Ingyenes hitelt kínál a kis- és középvállalkozásoknak a kormány. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programjának keretében a „Pénzügyi eszköz” című (EFOP-5.1.1.-17) hitelprogram tervezetéről az érintettek véleményét is meghallgatják.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára felidézte, 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök és Demján Sándor közös gondolatához kamarai elnökként csatlakozott Parragh László és Matolcsy György akkori gazdasági miniszter, így jött létre a kisvállalkozások finanszírozási nehézségeinek megoldását segítő program.

A főtitkár úgy fogalmazott, a Széchenyi kártya a tisztességes vállalkozó "személyi igazolványa", amivel igazolható, hogy tulajdonosa részt vesz a közös teherviselésben, adó- és társadalombiztosítási, illetve munkaügyi kapcsolatai rendezettek.

Parragh László, az MKIK elnöke egyebek mellett kiemelte, a program különleges gazdaságfejlesztési eszköz, amely 2010 után gyorsult fel.

Ha a kormány forrást kíván eljuttatni a hazai vállalkozói közösséghez, a program hálózata alkalmas erre - jelezte.

A kamara elnöke szerint a kihelyezett hitel arányaiban hasonlítható a növekedési hitelprogram méretéhez. Parragh László kitért arra is, az ügyfelek számának emelkedésére számítanak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo