Módosul az állami kezességvállalás

A kormány, határozatban kezességet vállalhat akár magánszemély, akár vállalkozás tartozására, az erről szóló rendelet módosításával a kormány könnyítette a bank adóssal szembeni kötelezettségeit - a módosítás a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, és szerdától hatályos.

Változatlan maradt az az előírás, hogy az államháztartásért felelős miniszternek a kormány elé terjesztett anyagban - éves ütemezésben - ki kell munkálnia azt, hogy mekkora a kezességvállalás várható összege, a beváltás valószínűsége, illetve hogy az mennyiben hat a központi költségvetésre. Az azt követő banki felhatalmazás viszont kikerült a jogszabályból.

Eddig - az állami kezességen túlmenően - a kezesség biztonságát élvező hitelintézet köteles volt a hitel tőkeösszege felének - valamint az első kamatperiódusban esedékes kamatösszeg felének - megfelelő fedezetet előírni az adósnak. Ezen túl a banknak vizsgálnia kellett az adós részére előírt hitelcél teljesítését. Ezektől a kötelezettségektől szerdától eltekint a jogszabály.

Támogatott hitel lehet a megoldás

Nehezen és drágán finanszíroznak ma a bankok, de a vállalkozások sem szívesen adósodnak el tíz-tizenöt évre több mint tízszázalékos kamatteher mellett. Mivel a talpon lévők többsége már minden tartalékát felélte, nincs miből beruházzon. Az ördögi kör ott zárul, amikor bár ötlete lenne, a forráshiány miatt a vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrásokkal sem tud élni. Az államilag támogatott kedvezményes hitelek még megoldást jelenthetnek a finanszírozható cégeknek.

Így lehet támogatott hitelhez jutni

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált kedvezményes fejlesztési források mivel az uniós szabályok szerint állami támogatásnak minősülnek, megszerzésükhöz meghatározott feltételek teljesülésére van szükség. Végigvesszük, melyikhez mire.

Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a kilencvenes évek óta kínál kedvezményes fejlesztési forrásokat forint alapon, de euróforráshoz igazodó kamatszint mellett. Az elmúlt időszakban a bank átalakította termékportfólióját, és a kínált hiteleket az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) hét kitörési pontjához igazította, ami egyben azt is jelenti, hogy a hitelcélok a vissza nem térítendő uniós forrást nyújtó pályázatokhoz is illeszkednek. Erről itt olvashat bővebben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo