Már elfogyott az ingyen hitel fele

Az első, uniós forrásokból érkező, nulla százalékos kamatra adható hitelprogramot májusban hirdették meg, szeptember végéig a 44 milliárd forintos keret közel felére érkezett be igény.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Májusban hirdették meg a  GINOP-8.3.1-16 kódszámú, „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogramot”, amely nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatással a kkv-szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget. Köztük olyanoknak is, amelyek eddig kiszorultak a finanszírozásból. A hitelprogramra, amely nemcsak beruházásra, de készlet-finanszírozására, gépjárművásárlásra, eszközbeszerzésre is igényelhető, önállóan, vagy nyertes pályázat kiegészítő forrására egyaránt lehet pályázni. Hogy pontosan mire igényelhető, arról itt olvashat részletesebben.

A cégek éven túli lejáratú, kamatmentes kölcsönt kérhetnek 1 milliótól 600 millió forintig terjedő összegben a közép-magyarországi régión kívül bejegyzett székhelyükön, telephelyükön vagy fióktelepükön megvalósítandó projektre – tájékoztatott Vitéz Krisztián, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. értékesítési igazgatója a Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozó őszi rendezvénysorozatán.

A kölcsönt tárgyi eszköz, használt eszköz, immateriális javak beszerzésére, épület kivitelezésére, átalakítására, bővítésére, felújítására, ingatlanvásárlásra (az összes elszámolható költség 2 százalékáig) és készletek beszerzésére (az összköltség 30 százalékáig) lehet felhasználni. A saját forrás minimálisan elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10 százaléka, használt gépjármű beszerzése esetén minimum 20 százaléka. Kamatot, rendelkezésre tartási jutalékot és előtörlesztési díjat nem számítanak fel.

Kép:Fotolia

A kölcsön futamideje új ingatlan beruházás, felújítás esetén maximum 15 év, immateriális javak beszerzése esetén maximum öt év, új eszköz beszerzése esetén az eszköz amortizációjának lejárati ideje, használt eszköz beszerzése esetén az eszköz amortizációjának vége, de legfeljebb öt év. A rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 hónap, ami indokolt esetben hat hónappal meghosszabbítható. A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított legfeljebb 12 hónap, de maximum a szerződéskötéstől számított 24 hónap. A projekt megvalósítását a szerződéskötést követő 24 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további hat hónappal meghosszabbítható. A hitelprogram keretében ugyanazon projekt csak egyszer részesülhet támogatásban. (A feltételekről itt olvashat részletesebben.)

Nagy a roham

Vitéz Krisztián tájékoztatása szerint szeptember közepéig a 44 milliárd forintos keret közel felére érkezett be igény, mintegy 200 kérelem került befogadásra, és 40 esetében született már pozitív döntés.

A lapunknak a projekt indulásakor nyilatkozó szakember már akkor nagy rohamra számított, mivel ez a most a legkedvezőbb lehetőség és olyan cégek számára is elérhetővé válik uniós forrás, amelyek eddig nem tudtak pályázni.

Óriási előnyei vannak a programnak a piaci hitelekkel szemben, 10 százalékos az önerő, nem szükséges az igénybevételhez lezárt üzleti év, szélesek a felhasználási kör kínálta lehetőségek, igénybe vehetik kereskedelmi és szolgáltató cégek is, így nem csoda, ha izgalomba jöttek a vállalkozások - mondta Lechner Zsuzsa, a Gold Consulting Szövetkezet elnöke.

A Hitelprogram részletes Útmutatója és a kapcsolódó dokumentumok innen letölthetőek!

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo