Már csak négy nap maradt: újabb céges kiber-határidő közeleg

Az IT-szektor legtöbbet elhangzó hívószavai idén a „kiberbiztonság” és a „megfelelés”. Ennek oka az EU területén egységesen bevezetendő, ún. NIS2 direktíva, amellyel kapcsolatos feladatok az egész évet átölelik. Ráadásul, pár nap múlva már a második fázison is túl kell lépniük a hazai vállalkozásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Kerekes Gábor segít áttekinteni az eddigieket és ami hátra van még a teendőkből.

Ami most jön

Miközben elképzelhető, hogy sokan még a regisztráció szükségességét vizsgálják, pár napon belül újabb jelentős mérföldkőhöz érkezik az új rezsim: 2024. október 18-ig kell ugyanis elvégezni az elektronikus információs rendszerek biztonsági osztályba sorolását (alap, magas vagy jelentős) és bevezetni a szükséges kockázat- és incidenskezeléssel kapcsolatos intézkedéseket. Ez magában foglalja az érintett rendszer és annak fizikai környezetének vizsgálatát, valamint minden szükséges intézkedés megtételét, amivel biztosítható az adott rendszerben tárolt, továbbított vagy feldolgozott adatok bizalmassága, sértetlensége és folyamatos rendelkezésre állása. Rendkívül összetett folyamatról van szó, amelynek első lépése annak meghatározása, hogy az érintett vállalkozásnál egyáltalán hány elektronikus információs rendszer létezik – egy kisebb élelmiszeripari vállalkozás esetében ez a szám tíz alatt is lehet, míg egy autóipari nagyvállalkozás esetében a több ezret is elérheti.

„A feladatnak tétje is van. Ha egy hatósági vizsgálat során megállapításra kerül, hogy egy adott rendszer besorolása a szükségesnél alacsonyabb biztonsági osztályba került vagy nem megfelelő szintű intézkedések alkalmazását írta elő az érintett szervezet, a hatóság szankciókat szabhat ki. Ez várhatóan egyelőre csak a figyelmeztetés lesz, valamint a vállalkozás kötelezése a szükséges intézkedések megtételére” – hívja fel a figyelmet a kockázatokra a Jalsovszky szakértője. „Súlyosabb mulasztás esetén pénzbírság kiszabására is sor kerülhet, amely szinte másodlagos ahhoz képest, hogy szélsőséges helyzetben a hatóság akár az érintett tevékenység felfüggesztésére is kötelezheti a vállalkozást, nem is említve annak folyamatos kiberfenyegetettségét.”

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo