Digitális szuperország, ahol a robot ítélkezik

Az észt állampolgárok két harmada már az interneten intézi minden ügyét az állammal. A következő lépés a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása – az igazságszolgáltatásban is.

Észtország az államigazgatás digitalizálása tekintetében csaknem kétszer annyira előrehaladt, mint az EU átlaga, de a fejlődés nem áll meg. Mivel az észt munkavállalók 22 százaléka dolgozik az államnak, kézenfekvő, milyen megtakarítást hozhat az AI alkalmazása e vonatkozásban is. Azt eddig 13 helyen alkalmazták.

Kép: Pixabay

Így például annak ellenőrzésére, lekaszálták-e a szénát a gazdák, akik erre állami támogatást kapnak. Az Európai Űrügynökség által május és október között az országról készített űr-fotókat betáplálják a rendszerbe, az pedig rávetíti a képeket a támogatásra jogosult földterületetekre. Két héttel a széna lekaszálására kijelölt határidő lejárta előtt a rendszer figyelmezteti a gazdát, mellékelve a fotót. Már az alkalmazás első évében közel 700.000 eurót takarítottak meg azzal, hogy nem kellett mindenhová ellenőröket kiküldeni. Azok most csak akkor mennek a földekre, ha vita merül fel.

A rendszerben minden megszületett gyerek számára már születésekor biztosítják a helyet az adott

A formatervezésben is új távlatokat nyit a mesterséges intelligencia
A technológiai ipar gyártási dinamikáját egyre jobban meghatározó két tényező, a mesterséges intelligencia (AI) és az egyre fontosabbá váló formatervezés lehetőséget ad az iparág vezetőinek arra, hogy kísérletezzenek, optimalizálják és fokozzák az agilitást.
település iskolájában: a kórházak automatikusan továbbítják az új állampolgár adatait a közoktatás felelőseinek, így nem kell később várólistára feliratkozni, vagy nehézkesen bejelentkezni.

Sikeres az az AI-alkalmazás is, amelyben betáplálják a rendszerbe az elbocsátott munkások szakképzettségi adatait s azok párosulnak a munkaerő iránti igényekkel. Akik ilyen módon helyezkedtek el, sokkal tovább maradnak egy munkahelyen.

Az eddig legmerészebb vállalkozásra az AI észt fejlesztői az Igazságügyi Minisztériumtól kaptak megbízást. „Robot-bíró” készül tehermentesíteni a túlterhelt igazságszolgáltatást. A rendszer a betáplált adatok, majd a maga „tanulása” révén ún. tyúkperekben fog majd „ítélkezni”, amelyeknél a vitatott érték 7.000 euró alatt van. Ha valamelyik fél nem ért egyet a robottal, a fellebbezés persze már igazi bíró elé kerül.

(Forrás: Wired)

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo