Tízmilliárdokra perli a képcsenőt a sztárfotós

Drága mulatság lehet az AFP hírügynökségnek, hogy a Twitterről is szerzett képeket a 2010-es Haiti földrengésről. A képek tulajdonosa ugyanis 120 millió dolláros kártérítést követel az ügynökségtől.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Daniel Morel volt az első hírfotós, aki 2010 január 24-én az elsők között érkezett Haiti szigetére, ahol egy a Richter-skála szerint 7-es erősségű földrengés súlyos károkat okozott az ország fővárosában, Port au Prince-ben. A több mint 300 ezer halálos áldozatot követelő földrengésről készített képeit Morel feltöltötte a Twitter kép- és videómegosztó oldalra, többek között azt is, amellyel a World Press Photo Awards hírkép kategóriájában második díjat nyert.

A képeket először Lisandro Suero osztotta meg, az ő profilján keresztül bukkant rájuk az Agence France Presse (AGP) hírügynökség, amely minden komolyabb megfontolás nélkül először hamis forrásmegjelöléssel, majd később már valódi készítőjük nevével továbbította a képeket a Wapix, a Getty Images és az ImageForum képügynökségeknek, így Morel képeit az ABC, a CBS és a CNN is felhasználta.


Forrás: Daniel Morel, worldpressphoto.org

Morel azonnal jelezte a problémát, azonban az AFP a mai napig nem hajlandó kifizetni a képek után járó jogdíjat. A fotós ezért 120 millió dollárra (mintegy 26,5 milliárd forint) perelte be a világ egyik legnagyobb hírügynökségét.

Az AFP védekezése szerint azzal, hogy Morel a Twitteren közzétette képeit, elfogadta az oldal felhasználói feltételeit, amelyek szerint a felhasználó beleegyezik, hogy feltöltött anyagait más felhasználó továbbíthatja harmadik félnek. A védekezés szerint ha elismernék Morel követelésének jogosságát, azzal precedenst teremtenének arra, hogy az közösségi médiumokon megosztott bármely információ után jogdíjat kérhessenek. Azonban a Getty Images például 820 darabot adott el Morel képeiből anélkül, hogy a fotósnak járó jogdíjat kifizette volna, és az AFP sem fizetett egy fillért sem Morel-nek. Az ügy pikantériáját csak növeli, hogy Morel a konkurens Corbis ügynökséggel áll szerződéses viszonyban, az ügynökség szintén pert fontolgat a francia rivális ellen.

Az ABC, a CBS és a CNN egyébként már korábban, peren kívül megegyezett a fotóssal, és a valószínűleg az AFP is be fogja adni a derekát, mivel egyébként az ügynökség rigorózusan felügyeli képeinek felhasználását, többek között tömegével tiltatnak le blogokat, amelyek AFP képeket használnak. Egy kiszivárgott belső levélből egyébként az is kiderült, hogy az ügynökség tisztában van a jogsértéssel. Akkor az észak-amerikai részleg vezetője Eva Hambach írta: „Az AFP tetten érték, könyékig a mézescsuporban, így most meg kell fizetnünk a tettünkért".

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo