Nem tudunk lépést tartani a fejlődéssel?

Bár a magyar munkavállalók nem tartanak a digitalizációtól, a többség úgy gondolja, hogy csak továbbképzés segítségével tudna lépést tartani a fejlődéssel – derült ki a Randstad kutatásából. A dolgozók azzal is egyetértenek, hogy a technológia terjedése a munkájuk során ugyan lehetőséget jelent, a személyes kapcsolatok kialakítását megnehezíti.

Ideje váltani
Kép:PP/BartosGyula

A Randstad felmérése szerint a magyarok több mint háromnegyede egyetért abban, hogy a digitalizáció jelentős hatást gyakorol a munkájára. Ennek ellenére nem tartanak a fejlődéstől, inkább lehetőségként tekintenek rá. „Bár a hazai munkavállalók hozzáállása kétségtelenül pozitív, a felkészültségük elmarad a többi országétól: a magyar dolgozóknak mindössze 47 százaléka érzi úgy, hogy a munkája során meg tud felelni a digitális kihívásoknak, míg világszinten ugyanez az arány 78 százalék” – mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.

A személyes fejlődés szükségességét maguk a munkavállalók is látják: elsősorban a 45-54 évesek érzik úgy, hogy több továbbképzésre, tréningre lenne szükségük ahhoz, hogy lépést tarthassanak a technológia előrehaladásával. „Ez a tendencia világszinten igaz, egyedül a hollandoknál és az osztrákoknál vannak többségben azok a munkavállalók, akik már most kellően naprakésznek tartják magukat az újdonságok alkalmazásához” – ismertette a kutatás további eredményeit Szokody Ágnes. (Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak a dolgozók, hanem a cégek is rettegnek a digitális átállástól!)

A technológia épül, a társadalom leépül

A digitalizáció nemcsak a munkavégzést, de az irodai kapcsolatokat is átformálja. A megkérdezettek közel 40 százaléka gondolja úgy, hogy a technológia térnyerése miatt kevesebb személyes kapcsolata van a kollégáival, és minden második válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a partnerekkel, ügyfelekkel való találkozók is ritkulnak. „Mindez annak dacára alakul így, hogy tízből kilencen egyetértenek abban, hogy a kapcsolatfelvétel legjobb módja a személyes egyeztetés” – emelte ki a Randstad Hungary marketing menedzsere.

A digitalizáció hatása túlmutat a munkahelyeken, az egész társadalmat megváltoztatja. „Csaknem a kutatásban részt vevők fele nyilatkozott úgy, hogy a magánéletben is kevesebb emberi kapcsolatot létesít a mindent átszövő technológia miatt” – magyarázta Szokody Ágnes. A kutatás alapján a magyarok közel 60 százaléka úgy gondolja, hogy a digitalizáció kevésbé emberivé formálja a társadalmat. Csak Olaszországban, Kínában és Japánban vannak többségben azok, akik nem értenek egyet ezzel.

Alkalmazkodni kell az új digitális küzdőterekhez
A vállalatok jól teszik, ha felkészülnek a digitális világ kihívásaira, mert az átalakulás nem csak a technológiát érinti, hanem a fogyasztók elvárásait is felülírja. Megmutatjuk a 10 legfontosabb trendet, amelyre figyelni kell az elkövetkező években.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo