Mit várnak a cégvezetők a mesterséges intelligenciától?

A mesterséges intelligencia térnyerése egyaránt kelt izgalmat és aggodalmat a cégvezetők körében. Vajon mekkora tudással rendelkeznek a mindent elsöprő technológiával kapcsolatban? Elkészült Magyarország átfogó AI&Leadership kutatása, hogy hiteles- és valós képet kapjanak egymásról is a vállalatirányítók.

A Bizalmi Kör üzleti klub tulajdonosa eközben iparág-specifikusnak nevezte, hogy mely területeken érzékelhető, illetve várható a mesterséges intelligencia alkalmazásból adódó versenyelőny.     

„Már a Bizalmi Körön belül is látunk példát arra, hogy egy vállalatvezető bizonyos munkakört kiváltott a technológia alkalmazásával. Például a marketing szövegírói feladatokra nem vett fel alkalmazottat, hanem az AI végzi el ezt a munkát, ezzel az ő világában már egy teljesen mérhető előny valósult meg, mert a poszttal járó költség a cég zsebében maradt, illetve egy másik feladatkörre tudta fordítani a megtakarítást.  Azoknál a cégeknél, akik elöl járnak ebben a folyamatban, már van dedikált poszt az AI területre, akinek az a küldetése, hogy a technológiát bevezesse a cég életébe” – hangsúlyozta Gangel Péter.  

Kozák Ákos hozzátette: van azzal kapcsolatosan bizonyos mértékű aggodalom, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése konfliktusokat generálhat a cégeknél, hiszen a technológia által bizonyos képességek felértékelődnek, mások viszont elértéktelenednek. Ez a folyamat új típusú egyenlőtlenségek megjelenését okozhatja.   

Hatékony és célzott beruházást javasol a cégvezető

Szintén megkerülhetetlennek tartja az AI alapú technológiák alkalmazását a kutatásban résztvevő RSM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kalocsai Zsolt ezzel együtt óvatosságra is int. 

„A cégvezetők zöme már rendelkezik információval arról, hogy az AI belátható időn belül hatással lesz vállalkozása működésére. Még mindig nehezen tudják azonban eldönteni, hogyan alkalmazzák a mesterséges intelligenciát és ez pontosan milyen hatással is lesz a vállalkozásukra. Aki tájékozott cégvezető és rövid időn belül alkalmazza az AI-t, mindenképpen piaci előnyre tesz szert a versenytársaihoz képest. Abban a kérdésben még mindig nagy a bizonytalanság, hogy milyen költséggel jár ez a technológia. Én azt javaslom, hogy semmiképen ne költsön büdzsén felül a cég, sokkal inkább hatékonyan és célzottan ruházzon be a mesterséges intelligencia alapú eszközökbe” - magyarázta Kalocsai Zsolt. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo