Meglepő: ebben Magyarország világszinten élen jár

Magyarország 4G lefedettségben világszinten élen jár - hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese csütörtökön Győrben, a távközlés világnapja alkalmából szervezett konferencián.

Új igények

Lapsánszky András beszélt arról is, hogy a hírközlési versenykörnyezetben olyan szabályozási igények is felmerülnek, amelyek korábban nem. Példaként említette a fogyasztóvédelmet, a digitális szolgáltatások vagy az óriásplatformok megjelenését.

Az NMHH elnökhelyettese komoly kihívásnak nevezte a mesterséges intelligenciát. A távközlés területén a globális együttműködésnek nagy szerepe van abban, hogy a terület fejlődjön.

A konferencián átadták a 2014-ben alapított Magyari Endre-díjat. Az elismerés a hírközlési piac fejlődéséért folytatott, több évtizeden át végzett kiemelkedő munkáért és egy életmű elismeréséért évente adományozható, legfeljebb két ember részére.

Idén Csorba Imre László, az NMHH korábbi munkatársa és Farkas Zoltán, az NMHH miskolci hatósági irodájának vezetője kapták. Costas Zavazava, Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Távközlési Fejlesztési Irodájának igazgatója köszöntőjében a mesterséges intelligencia és a távközlés kihívásairól, kérdéseiről, a távközlés elérhetőségéről beszélt.

Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora felidézte, hogy a Nemzetközi Távközlési Egyezményt, amellyel létrejött az ITU, 1865. május 17-én írták alá. Az alapító tagok között Magyarország is szerepelt. Május 17-ét 1969 óta ünneplik a távközlés világnapjaként.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo