Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

 

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból, amelyben több mint ezer vállalat vett részt.

Például azt is, hogy a megkérdezett cégek csupán a fele rendelkezik az átálláshoz szükséges digitális stratégiával, 77 százalékuk pedig arra számít, hogy a jövőben nem a jelenlegi energiaforrásokra támaszkodik. Emellett a vállalatok alig egyharmada követi nyomon a legfontosabb fenntarthatósági és energetikai mérőszámokat, és még kevesebben (17 százalék) rendelkeznek digitalizálható rendszerekkel. 

A tanulmányból az is kiderül, hogy az épülettulajdonosok és -üzemeltetők számára az energiaoptimalizálás és az ESG-jelentések kritikus kérdések. Ebben a szektorban a fenntarthatóság a legfontosabb cél, ezt a válaszadók 46 százaléka jelölte meg prioritásként. A megtérülések tekintetében azonban szkeptikusak az épülettulajdonosok: a legnagyobb digitális kihívások közé tartozik a kedvező költség-haszon elemzés kiszámítása (a megkérdezettek 52 százaléka említette) és a digitális átalakítást indokolttá tevő valós felhasználói igény hiánya (45 százalék). Az adatközpontok viszont már a következő generációs digitális lehetőségeket keresik, hogy racionalizálják a működésüket, vagy éppen bevételt termeljenek a versenyelőnyök megteremtése érdekében. Az adatközpont-tulajdonosok számára a következő cél a megújuló energiaforrások használatának növelése; 47 százalékuk tartja fontosnak az energiatárolási kapacitások javítását és kiépítését, 34 százalékuk pedig a hálózatba történő energiaértékesítésből származó bevételre fektet hangsúlyt.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo