Jönnek az okos kínaiak

Gombamódon szaporodnak a kínai olcsó okostelefonok, egyre könnyebben elérhető új márkanévvel találkozni, de vajon mennyire szorongatják ezen feltörekvő cégek a nagy gyártókat? A "belépő szintű" telefonoknál óriási a verseny, de mi van a komolyabb kategóriával?

Egyre több olyan - eddig ismeretlen - telefongyártót találni akik felvették a versenyt a nagy vetélytársakkal, az Apple, a Samsung, az LG és a Sony nyomdokaiba lépnek. Felszereltségük, technikai paramétereik közel hasonlóak, gyakran többet is tudnak, árban pedig a világmárkák töredékéért rendelhetünk ilyen készülékeket - közölte a GazdaságTV.

A "belépő szintű" szegmensben látható már most is, hogy a kínai konkurencia fejtörést okoz a nagy márkáknak. Egyelőre még nincs nagy veszély, hisz az európai piacon fontos, hogy support, garancia, szervízpartner biztosított legyen. Lassan eljön az a pillanat, hogy egy kínai gyártót is a nagyok közé fogunk sorolni.
Hűtőt és okostelefont vesz a magyar
2015 második negyedévében a tartós műszaki cikkek értékesítése 4,9 százalékos növekedést ért el 2014 azonos időszakához viszonyítva. A növekedés motorját főként a telekommunikáció, valamint a háztartási kis- és nagygépek szektora jelentette, miközben tovább csökkent a fotócikkek, irodaeszközök és az információs technológiai termékek piaca. Jelentős sportesemény hiányában a szórakoztató elektronikai szegmens sem kapott új lendületet.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo