Hogy mi bajunk az okostelefonnal? Gyorsan lemerül

Az okostelefonnal rendelkezők számára a legnagyobb problémát a készülékeik akkumulátorainak rövid üzemideje okozza. Sokan panaszkodnak a túlárazott modellek miatt is, az 50 év feletti internetezők kétharmada pedig még mindig nem használ okostelefont.

Kép: SXC

Az NRC reprezentatív felmérése szerint a hazai 18‒75 éves internetezők közel kétharmada használ okostelefont. Az arány a fiatalabb korosztálynál a legmagasabb, a 18‒29 évesek 79 százaléka, a 30‒39 évesek 71 százaléka, míg az 50 felettiek mindössze egyharmada rendelkezik internetezésre is alkalmas készülékkel. Céges okostelefonja a legnagyobb arányban a 30‒39 éves korosztálynak, a budapesti lakosoknak (9-9%) és a felsőfokú végzettségűeknek (13%) van.

Minden harmadik magyar internetezőnek Samsung okostelefonja van, de gyakoriak a Sony (14%), a Nokia (11%), az LG (8%), a Huawei (5%) és a Sony-Ericsson (5%) készülékei is. Az Apple még a rendszeresen internetező magyarok között sem tartozik a legelterjedtebb márkák közé, iPhone-nal mindössze 4 százalékuk rendelkezik – igaz, ez a szám 8 százalékra ugrik a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között. Régi Nokiáikhoz pedig elsősorban az 50 év felettiek ragaszkodnak, a Samsung (30%) után ez a második (20%) márka az idősebbek között.

Gyorsan merül és drága

A mai telefonokkal kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy ha intenzíven használjuk őket, akkor nagyon gyorsan lemerülnek. Ennek megfelelően rendkívül magas, 74 százalék azoknak az aránya, akik elégedetlenek készülékük akkumulátorának üzemidejével. A válaszadók nem csupán gyakran panaszkodnak erre, de annyira súlyosnak érzik a kérdést, hogy az okostelefonnal rendelkezők fele szerint az akkumulátorok üzemidejének növelésével kellene kezdeni a készülékek fejlesztését. Ezalatt az árcsökkentést csak 12 százalékuk, a sebesség növelését pedig csupán 8 százalékuk tartja a legfontosabb prioritásnak.

A rövid üzemidő megnyújtását a gyártók jelenleg különböző technológiákkal próbálják meg leküzdeni. Rafal Naploszek, az itthon nemrég bemutatkozott Honor regionális vezetője szerint a felsőkategóriás telefonokban egyértelműen nagyobb teljesítményű energiaforrásokra van szükség a jelenleg általánosnak számító 1800 és 2800 mAh közötti teljesítménnyel bíró akkumulátoroknál.

A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a válaszadók közel fele (45%) gondolja úgy, hogy az okostelefonok árának csökkentésére lenne szükség a túlárazott piacon. Emellett ugyanennyien fejlesztenék a készülék ellenálló képességeit is (karcmentesség, vízállóság, kopásállás). Ebben a tekintetben az iPhone-tulajdonosok a legkevésbé elégedettek, az átlagos 48 százalékhoz képest az Apple készüléket használók 78 százaléka javítana telefonja ellenálló képességein.

Ilyen lesz az okosotthon
Alapjaiban átalakul az otthonunk az előttünk álló évtizedekben, és ezen olyan nagy cégóriások dolgoznak, mint a Google, az Apple, és az Amazon. A házunk egy okos, internetes portál lesz, ahová a Facebook enged be.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo