30 ezerért számítógépet és ingyen internetet adnak vidéken

Magyarország legszegényebb térségeiben működő úgynevezett szociális internetszolgáltatót kíván kiépíteni a WiFi falu elnevezésű program alapján az Internet Terjesztéséért Alapítvány - hangzott el a Digitális Esélyegyenlőség (DE!) című budapesti konferencián pénteken.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A WiFi falu kezdeményezés tavaly novemberben indult. Célja, hogy segítse a mélyszegénységben élő családokat és fiatalokat korszerű számítógéphez jutni, és megnyissa előttük az utat a világhálóhoz. Jelenleg összesen 102 faluban működik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és közel 1800 családot lát el vezeték nélküli internettel, illetve használt, de felújított számítógéppel és a hozzá való hálózati eszközökkel.

A legfontosabb szempont, hogy a résztvevők motiváltak legyenek, értékként kezeljék és használják ki az eszközökben és az internetkapcsolatban rejlő lehetőségeket. A program ezért helyi partnerek - elsősorban az önkormányzatok - bevonására épít, a felszelésért pedig fizetni kell és a szolgáltatás csak 2008 végéig ingyenes - mondta Nyírő András, az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke a DE! konferencián tartott előadásában.

A 30 ezer forintos szett megvásárlásában a helyi önkormányzat segíti a családokat visszatérítendő szociális támogatással. "Ez a magyar mikrohitel, amelyet nem bankok adnak, nem mikrohitelnek hívnak és nem jár érte Nobel-díj, de működik" - mondta Nyírő András. A finanszírozási konstrukciót mostanáig majdnem kétezren vették igénybe, a problémás "mikorhitelesek" aránya 10 százalék alatt van.

A WiFi falu kezdeményezés egészével a résztvevő önkormányzatok többsége - 55 százalék - elégedett, és számos faluban újabb számítógépek beszerzésére fordítják a befolyó ötezer forintos törlesztőrészleteket.

Irány a leghátrányosabb térségek

A következő lépés a kezdeményezés kiterjesztése - mondta Nyírő András. Az alapítvány most készíti elő egy szociális internetszolgáltató beindítását, amely az ország 33 leginkább hátrányos helyzetű kistérségére koncentrál. Ez lesz az egyetlen szolgáltató, amely nem arra törekszik, hogy lojalitást, márkahűséget alakítson ki az ügyfelekben. A cél éppen az, hogy az előfizetők az internet segítségével kiszabaduljanak a mélyszegénységből és ne legyen szükség ilyen szolgáltatásra - mondta Nyírő András.

A program 2009-ben indul. A részvétel feltétele egy 38 órás alapképzés elvégzése, és ingyen internetezhet, aki további oktatási modulokat is sikeresen teljesít. A jelenleg formálódó oktatási program a mindennapi életben való boldoguláshoz - például a munkához jutáshoz - szükséges informatikai ismeretek megszerzésére koncentrál, legfőbb célja, hogy a hallgatók a képzés végére magabiztosan tudják használni az e-kormányzati, oktatási, egészségügyi, banki és egyéb internetes szolgáltatásokat.

A szociális internetszolgáltató az indulástól számított két-három éven belül 70 ezer családot, tehát nagyjából 200 ezer embert kíván elérni. A működéséhez szükséges 3-4 milliárd forintot Nyírő szerint elsősorban európai uniós forrásokból lehet előteremteni, de az alapítvány számít magánemberek, civil szervezetek és cégek támogatására is. A WiFi falu programot is sokan támogatják eszközökkel, pénzzel vagy éppen munkaerővel. A jellemzően fővárosi önkéntesek például együtt szerelik a wifi-adótornyokat a falvakban a helyiekkel, és közben megismerik egymást. "A WiFi falu kultúraközi párbeszédről is szól a mélyszegénységben élők és a felelősségét érző városi középosztály között" - mondta Nyírő András. ("Gyerekbiztos" megjelöléssel, szűrőkkel, forróvonallal és a tagállamok közötti szorosabb együttműködéssel védenék az EP-képviselők a gyerekeket és a fiatalokat az internetes zaklatástól és a rájuk leselkedő egyéb "online veszélyektől".)

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo