Mintha attól félne a kabinet, hogy áremelkedést generál a törvény, mégpedig éppen a választások időszakában - összegezte gyanúját Katona Kálmán országgyűlési képviselő, mely amiatt keletkezett, hogy a környezetvédelmi bizottság elnökeként májusban már hivatalból is találkoznia kellett volna a vízközművek jövőjét szabályozó, júniusra ígért törvény tervezetével. De nem találkozott, miközben az is elkönyvelendő része e jogszabály parlamenti krónikájának, hogy az Európai Unió hajthatatlan. Ugyanis Brüsszel jelentős összegekkel segíti hazánk ivóvízellátásának, a települések csatornázásának korszerűsítését, ám elvárja, hogy a valós költségek szerint működtesse az ország ezt az infrastruktúrát is.
Ezért volt örvendetes a kormányzat ama válasza, hogy elindította a törvénynek - a vízközművagyon működtetése és tulajdonlása szabályozásának - a megalkotását. Eredendően a Ház tavaszi ülésszakának utolsó hónapjában kellett volna dönteniük a honatyáknak arról, hogy elindulhasson az üzleti szféra versenye az eszközök működtetéséért, sor kerülhessen az üzemeltető cégek integrációjára, s megnyithassa az utat az amortizációs költségek korrekt kezelése a nagyon várt fejlesztések előtt.
Amortizáció - végre!
A jogszabálytervezetet most már nyugodt környezet fogadja, hiszen a korábban megfogalmazott kifogások - kivonják a regionális vízműveket a tartós állami tulajdonból, a piacnyitás a hátrányos helyzetűek számára ellehetetleníti a szolgáltatások igénybevételét - okafogyottakká váltak. A vizesszakmának jó oka van arra, hogy sürgesse a törvényhozást.
Ányos József, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke a Piac & Profitnak meg is magyarázza, hogy miért. Legalább öt éve hangoztatják ugyanis, hogy mennyire káros, ha az egyik legrégibb közszolgáltatás nincs törvénnyel szabályozva.
A jogalkotótól a szövetség három fő kérdés megoldását várja.
Minden érdekelt elfogadja ma már, hogy a közműtulajdonlás státusa ne változzék, maradjon közösségi minden, állami, önkormányzati kézben. A működtető vagyontárgyaknak - melyeknek segítségével a szolgáltatást teljesíteni lehet - a privatizációja azonban lehetséges lenne, igaz, nem mindenáron. Ányos József szerint ugyanis nem az a legnagyobb gondja az ágazatnak, hogy honnan szerezzen forrást a bővítésekhez, hanem az, hogyan használják fel értelmesen, hatékonyan azt a pénzt, amely az Európai Unió révén rendelkezésre áll a fejlesztésekhez, a hosszú távú minőségi szolgáltatáshoz.
A második fő kérdés az árak megállapításának módja. A víz- és a csatorna díja pillanatnyilag hatósági ár, az önkormányzat, az állam dolga, joga dönteni róla. Ányos József - némi élccel - a szakmát idézi: az árakat háromévenként a fogyasztók, míg minden negyedik esztendőben a választópolgárok érdekei szerint állapítják meg. Az utóbbi esetben rendszerint mellőződik a gazdasági racionalitás. Ezt a törvény segedelmével meg kell majd akadályozni. Az önkormányzatok ármegállapító jogának sértetlensége mellett azonban rögzíteni kell mindazon költségelemeket, amelyekre fedezetet kell biztosítani a díjakban, természetesen a befektetések megtérülését garantáló és az üzleti világot mozgató nyereség mellett.
Az EU 2012-től általános érvénnyel megköveteli: a szolgáltatási díjak nyújtsanak fedezetet minden költségre, amellyel a hosszú távú működtetést garantálni lehet. A vizesszakmának - ellentétben a politikával - ma is az az érdeke, hogy az árakban állapíttassék meg az amortizáció. E nélkül, emlékeztet Ányos József a szinte közhelyre, folyamatosan pusztulnak az eszközök, s egyre nehezebb velük jó minőségű szolgáltatást nyújtani. Sőt, éppen így lesz drága a működtetés.
A Magyar Víziközmű Szövetség elnöke a harmadik passzusról igen diplomatikusan fogalmaz: a túlzottan nagy számú üzemeltetőből álló struktúra értelmes integrációját kell elérnie, ösztönöznie az új jogszabálynak. Egyszerűbben: mivel a kétharmados önkormányzati törvényhez nem lehet hozzányúlni, közvetett megoldásokkal operálnak a törvényhozók azért, hogy az integrálódást mégis elindíthassák.
"Él" egy további szempont is: az EU-nak garancia kell arra, hogy a támogatásával megépülő közművagyon - vízvezeték, szennyvíztisztító - nem lesz a befektetői piac profittermelő eszköze ahelyett, hogy közösségi célokat szolgálna. Ugyanakkor az unió azt is elvárja, hogy korlátozásmentes verseny legyen, s megtalálják a közművagyont a legolcsóbban, leggazdaságosabban működtetők. Ezért persze nem meglepő, hogy a multik mind nagyobb arányban birtokolnak szolgáltatói monopóliumot, az ebbe a szektorba befektető nagyvállalatok okkal kedvelik a konjunktúraérzéketlen vízközműpiacot.
A teljes cikk elolvasható a Piac és Profit Magazin júniusi számában
