Végre cégek is kaphatnak rezsitámogatást

A feldolgozóipari ágazatokban tevékenykedő, energiaintenzív kis- és középvállalkozások számára indul októberben a megemelkedett gáz- és áramköltségek támogatását célzó program - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára Zalaegerszegen.

Az államtitkár a zalai adatok között említette, hogy 2010-ben 58,1 százalék volt a foglalkoztatottak aránya - az országos 57 százalékkal szemben -, az idei második negyedévben pedig 73,4 százalék az országos 74,3 százalékhoz képest. Nyáron kisebb megtorpanást jelentett az adatok folyamatos javulásában, hogy Nagykanizsán bezárt egy nagy gyár.

Arról is beszélt, hogy a zalai munkanélküliségi adatok nagyjából mindig az országos átlag alatt voltak, 2010-ben 11,6 százalék, az idei második negyedévben pedig 3,1 százalék, egy tized százalékkal alatta az országos adatnak. Országos szinten mindössze 74 ezren dolgoznak közfoglalkoztatottként, Zalában 1600-an.

A megyében élők átlagkeresete mindig alacsonyabb volt az elsősorban a kiugró budapesti adatok miatt magasabb országos átlaghoz viszonyítva. A magyarországi 505 ezer forintos bruttó átlagkeresethez képest a zalaiak átlagosan 405 ezer forint jövedelemhez jutnak, ez az adat pedig a 14. helyet jelenti a megyék között.

Kutnyászky Zsolt kitért arra is, hogy a kormányzat több munkaerőpiacot segítő intézkedést hozott, köztük van a nyári diákmunkaprogram, amelyben idén több mint 26 ezer fiatalt foglalkoztattak, ebből 576-ot Zalában, 81,4 millió forintos támogatással. Zalaegerszegen 180 férőhelyes munkásszálló kialakításához 360 milliós támogatást biztosítottak, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépéshez pedig 518 zalai munkavállaló 85,2 millió forint hozzájárulást kapott.

EU-s forrásból zajlik a felnőttképzésekre és belső képzésekre kiírt program, amelynek 15 milliárdos, még elérhető keretéből Zalában 344 munkavállaló képzéséhez 48 milliós támogatást nyertek. A megyében az ukrán állampolgárok munkavállalását segítő intézkedéscsomagból 833 dolgozó után 352 millió forintot kaptak a nyertes vállalkozások - sorolta az államtitkár.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo