Van valami, ami nélkül életképtelenek a hazai cégek

Mára már létfeltétel az online jelenlét. 

 

Sipos Tamás ismertette: a közösségimédia-jelenléttel kapcsolatban az első számú elvárás a hitelesség, amibe a negatív kommentek felvállalása is beletartozik (85 százalék szerint). A naprakész információközlés (84 százalék) és a gyors válaszadás (82 százalék) itt is alapkövetelmény, a közvetlen, barátságos stílus 77 százalék szerint fontos. A legkedveltebb formátum az írott szöveget messze megelőzve a kép és a videó – közölte.

A kutatás szerint a lakás- vagy kertfelújítással, karbantartással, illetve az autószereléssel foglalkozó kkv-k több mint 40 százaléka használ weboldalt. A kereskedelemben, valamint a jogi vagy pénzügyi szolgáltatások terén a weboldalak jelenléte a vállalkozások működésében inkább az átlagos 40 százalék alatti.

Sipos Tamás hangsúlyozta: a kisebb vállalkozások „digitális tuningja” régóta kiemelt célja a Telekomnak, ezért is csatlakozott partnerként a kkv-k digitális fejlődését segítő Demján Sándor „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programhoz, amely a teljes hazai gazdaság digitális átalakulását felgyorsíthatja. A program nyújtotta lehetőségekkel a pályázó cégek gyakorlati segítséget kapnak a weboldalak és a közösségimédia-felületek arculati és tartalomfejlesztéséhez, a kibervédelmi, illetve az internetes értékesítést támogató szolgáltatások igénybevételéhez, vissza nem térítendő állami támogatással.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo