Van alternatívája az állami egészségügynek

Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, alapvetően a piaci hozamok növekedésének köszönhetően. Az önkéntes egészségpénztárak esetében erőteljes volt mind a taglétszám, mind a vagyon bővülése, a kifizetések között megugrott a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztésre igénybe vett összegek aránya.

„Bár az adójogszabályok jelenleg nem támogatják a munkáltatói befizetéseket, itt is tetten érhető a munkáltatók nagyobb felelősségvállalása, aktivitása.  Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az adózás vagy járulékfizetés terén újra kedvezményessé tenné az állam ezt a juttatást, az még nagyobb teret adhatna ennek az öngondoskodási formának” – fogalmazott az ÖPOSZ elnöke.

Kiemelte: „az adataink arra utalnak, hogy az egészségpénztári tagok tisztában vannak azzal, hogy ez az szja-visszatérítéssel is támogatott öngondoskodási forma milyen sokoldalúan kihasználható: 2022 első negyedévéhez képest közel 43 százalékkal ugrott meg a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege”.

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo