Van alternatívája az állami egészségügynek

Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, alapvetően a piaci hozamok növekedésének köszönhetően. Az önkéntes egészségpénztárak esetében erőteljes volt mind a taglétszám, mind a vagyon bővülése, a kifizetések között megugrott a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztésre igénybe vett összegek aránya.

„A hosszú távú megtakarítások szempontjából kockázatos döntést hozott a távozó, több mint 17 ezer tag, hiszen ezzel realizálták az addig csupán virtuális veszteséget” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

Az egy főre jutó átlagvagyon 1,5 millió forintot tesz ki, vagyis volna tere a további gyarapodásnak. Az ÖPOSZ elnöke hozzátette:

„nem csak a jelenlegi, hanem a leendő pénztártagok esetében is fontos, hogy hosszú távon gondolkodjanak, mert ez a kulcsa annak, hogy megfelelő anyagi biztonságot teremtsenek idős korukra. Minél korábban kezdjük el a nyugdíjpénztári befizetéseket, egyrészt annál több alkalommal vehetjük igénybe a jelenleg évi legfeljebb 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig könnyebb hosszabb időn át, kezdetben kisebb összegeket félretenni, mint a nyugdíjkorhatárhoz közeledve, kapkodva, százezres nagyságrendű megtakarítást kipréselni a jövedelmünkből”.

Erőteljes növekedés az egészségpénztáraknál

Az önkéntes egészségpénztárakban erőteljes volt mind a taglétszám, mind a vagyon bővülése. 2023 első negyedévében már közel egymillió tagot számláltak a pénztárak, ami éves szinten 43 ezer fős (4,5 százalék) növekedést jelent. Az összesített vagyon ennél is nagyobb mértékben, közel 12 százalékkal 68 milliárd forint közelébe emelkedett. A tagdíjbevételek 22 százalékot megközelítő mértékben nőttek éves összevetésben úgy, hogy mind a munkáltatók, mind a munkavállalók hasonló ütemben növelték befizetéseiket.  Az egészségpénztáraknál a tagok befizetései még jelentősebb súlyúak, mint a nyugdíjpénztárak esetében, arányuk több mint 86 százalék.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo