Valami történt a földeken: miért nem kellenek már a mezőgazdasági gépek?

Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható: a személyautók és kishaszonjárművek esetében megmaradt a tavaly év végén tapasztalt fokozott aktivitás, közben viszont a termelőeszközök – különösen a mezőgazdasági gépek – esetében visszaesés látszik.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az egyéb gépek finanszírozása is visszaesett, mindössze 14 milliárd forintot tettek ki a kihelyezések, amely 16 százalékkal marad el a tavalyi első negyedévestől. A mezőgazdasághoz hasonlóan itt is óvatos kivárás figyelhető meg. Az építőipari gépeknél viszont meglepő módon jelentősen, 79 százalékkal növekedett a finanszírozott összeg, és a szerződések darabszáma is 43 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor, mint Kőszegi László megjegyezte, az első negyedéves növekedés a gyenge bázisnak köszönhető, 2021-2022-höz képest mérsékelt a növekedés.

Meglódult a lakossági autófinanszírozás

Az ügyfélösszetétel kapcsán a főtitkár ismertette: továbbra is a KKV-szektor dominál, a finanszírozott összeg 72,6 százalékát ez az ügyfélkör teszi ki, 12,7 százalékban pedig a nagyvállalatok és csak 7 százalékban a lakosság. A szerződések darabszámának tekintetében a KKV-k aránya viszont jelentősen, 50 százalékosra csökkent, miközben a lakosság magasabb számú szerződést kötött az előző év azonos időszakához képest, szinte duplázva immáron 20 százalékos részarányban van jelen.

„A lakosságnak finanszírozott gépkocsik száma 4025 darab volt az első negyedévben, csaknem két és félszerese az előző év azonos időszak számainak. A flottás személygépkocsikat nem számolva így minden harmadik finanszírozott autó magánszemélyekhez került” – tette hozzá Kőszegi László.

Idén is a pénzügyi lízing dominál

Ismertette, 2024-ben a pénzügyi lízing továbbra is piacvezető szerepet tölt be, az összes finanszírozás 83 százalékát kitevő részesedéssel. Ezen belül a zárt végű lízingek 110 milliárd forintot, míg a nyílt végű lízingek 64 milliárd forintot tesznek ki. A kölcsönök aránya, amelyek főként állami és EU-s támogatásokhoz kapcsolódnak, jelentősen csökkent a támogatások elapadása miatt, és immár csak a piac 3,5 százalékát képviselik a korábbi 22 százalékkal szemben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo