Valami megmozdult az építőiparban, de még látni az aggasztó jeleket

Januárban az építőiparban közel 350 új vállalkozás alakult, 50 százalékkal több, mint tavaly. A megszűnt cégek száma 450 körülire csökkent, míg az új cégeljárások 5 százalékkal nőttek, a kényszertörlések pedig 25 százalékkal emelkedtek.

Az új cégeljárások száma meghaladta a 850-et, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor az új kényszertörlések száma közel 25 százalékkal emelkedett, melynek számában erőteljesen jelen vannak a „magára hagyott” cégek, és a végelszámolások szintje is magas maradt.

„Mindenképpen figyelemre méltó az alapítási kedv növekedése, amit valószínűleg a Kormány Új Gazdaságpolitikai Akcióterve is ösztönöz. Ugyanakkor ez a növekedés nem nevezhető tömegesnek, hiszen például 2022 januárjában még 15 százalékkal magasabb volt a cégalapítások száma. Az új eljárások emelkedése és a cégszámok csökkenése is mutatja, hogy az építőipar jelentős terheket cipel. Ha azonban az alapítási kedv továbbra is ilyen dinamikát mutat, akkor várható lehet fordulat a cégtrendekben – de ez csak hónapok múlva derül ki” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) januárra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 18,78 százalék volt. Vármegyei szinten nézve a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves vármegye produkálta, míg a legalacsonyabb Opten-CFI értéket Veszprém, Zala és Tolna vármegye érte el.

Opten – CFI vármegyénként az építőiparban, 2025. január

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo