Valami megmozdult az építőiparban, de még látni az aggasztó jeleket

Januárban az építőiparban közel 350 új vállalkozás alakult, 50 százalékkal több, mint tavaly. A megszűnt cégek száma 450 körülire csökkent, míg az új cégeljárások 5 százalékkal nőttek, a kényszertörlések pedig 25 százalékkal emelkedtek.

A 2024-es év nem kedvezett az építőiparnak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint az ágazat teljesítménye 0,4 százalékkal zsugorodott, miközben az új szerződések száma is 2,6 százalékkal csökkent. Különösen az épületek építése sínylette meg az évet, itt a visszaesés 4,1 százalék volt. Az árak azonban tovább emelkedtek, év végére 5,6 százalékkal haladták meg az előző évit, a legnagyobb áremelkedést pedig az egyéb építmények építése területén tapasztalták (+6,7 százalék).

Több az új vállalkozás, de a nehézségek nem múltak el
Több az új vállalkozás, de a nehézségek nem múltak el
Fotó: Depositphotos

A lakásépítési szektor sem tudott megújulni. Tavaly mindössze 13 295 új lakás épült, ami 29 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 2024-ben 20 494 lakás építését tervezték, ami 4,7 százalékkal marad el a 2023-as szinttől.

Január 1-jétől a KSH módosította az építőipar nemzetgazdasági ágának egyes részeit. A saját tulajdonú ingatlanfejlesztések immár az Ingatlanügyletek közé kerültek, míg egyes tevékenységek a Kulturális örökség megőrzése és helyreállítása, valamint az Egyéb épület- és ipari takarítás kategóriába kerültek átsorolásra.

Ennek következtében a hivatalosan nyilvántartott építőipari cégek száma 2024 végén még közel 65 ezer volt a régi besorolás szerint, ám 2025-re ez a szám 59,5 ezerre csökkent. Az Opten adatai szerint az új besorolás szerint januárra mintegy száz céggel lett kevesebb a tavalyi év decemberéhez képest, a legnagyobb visszaesés az egyéb építmények építése területén történt, de a lakó- és nem lakóépületek építése is átlag felett zsugorodott.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo