Újra magára talált a járműipar

Januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kép: ZF Lenksysteme

Az előző hónaphoz viszonyítva - három hónap csökkenés után - 4,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás januárban. A januári nyers adatnál a decemberi visszaesést nem számítva csak júniusban és augusztusban volt gyengébb a termelés a tavalyi évben, a kiigazított éves adat pedig a tavaly év augusztusi mélypontjával egyezik meg, ha a decembert szintén nem számítjuk.

A legnagyobb súlyú járműgyártás az előző havi 10,4 százalékos visszaesés után jelentősen emelkedett. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában gyorsult a növekedés üteme a decemberi 1,4, illetve 3,3 százalékról. Tavaly 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 3,5 százalék után. 2019 decemberében az ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és 3,7 százalékkal az előző havitól.

A járműipar tavalyi kibocsátása 9,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 0,2 százalékkal elmaradt az előző évitől. A villamosberendezések gyártása 14,3 százalékkal, a számítástechnikai cikkeké 6,8 százalékkal nőtt, az élelmiszeripar termelése 5,2 százalékkal emelkedett.

Felfuthat az autógyártás

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az adatokra reagálva közölte, a járműgyártás tavaly év végi visszaesését az idén januártól tovább szigorodó széndioxid kibocsátási szabályok is okozhatták, mivel az autógyáraknak fel kellett készülniük alacsonyabb kibocsátású gépkocsik gyártására, így egyes hazai autógyárak átállhattak a hibrid hajtásláncú modellek nagyobb arányú termelésére, az átállás pedig átmeneti leállással járhatott. A következő hónapokban ezért újra felfuthat a termelés.

Némileg javítja az idei kilátásokat, hogy a német és európai konjunktúramutatók elmozdultak a mélypontjaikról, köszönhetően az amerikai-kínai első részmegállapodásnak. Azonban a Kínában kitört koronavírus átmeneti nehézségeket okozhat részben a kínai értékesítésekben, részben az ellátási láncokban, ami az első negyedévben talán érezhető lesz az ipari termelésben, azonban a járvány csillapodása után igen gyorsan helyreállhat a globális kereskedelemben és termelésben okozott átmeneti veszteség. Összességében pedig a következő években folytatódhat az ipar kibocsátásának növekedése a soha nem látott mértékű működő tőke beáramlásnak köszönhetően - közölte Suppan Gergely.

 

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo