Újra a vevők diktálnak a magyar lakáspiacon

Nem biztos, hogy mindenkinek érdemes kivárni, a lakáspiacon ugyanis a vevők kerültek jobb helyzetbe. Országos átlagban tavaly decemberben a vevőknek 4,4 százalékos alkura volt esélyük, szemben a múlt év elejére jellemző 3 százalék alatti alkupozícióval. Mindeközben a lakásárak is stagnálásba, néhol pedig csökkenésbe váltottak át.

A legutóbbi válságidőszakban, 2012-ben jártak hasonlóan magas szinten a lakáshitelek átlagkamatai, akkor 86 ezer lakásadásvétel történt, ami jelentős árcsökkenést hozott a lakáspiacon. Idén nem lesz ilyen drasztikus csökkenés a forgalomban, mert nagyságrendileg 100 ezer adásvétel várható, ami elmarad a múlt évi 125 ezer körüli darabszámtól.  A szakember szerint viszont a lakásárak már stagnálásba, néhol pedig csökkenésbe váltottak át. 2022 decemberére a vevők átlagos alkupozíciója valamennyi településtípus esetében 4,4 százalékra javult, pedig 2022 első hónapjaiban 2,8-2,9 százalék volt ez az arány. Egy 50 millió forint értékű ingatlanhoz felvett 20 milliós hitel esetében, ha a vevő 2 százalékkal olcsóbban jut hozzá a lakáshoz, azzal 1 millió forintot tud megspórolni. Ennek pont ugyanolyan a hatása mintha a felvett hitele után két éven keresztül 7-7,5 százalékos kamatot fizetne a 10 százalék helyett.

Duplán nyerhet, aki hamarabb lép

A money.hu szakértői szerint is lényeges szempont, hogy az infláció nem marad ilyen magas szinten, várhatóan 2025-re már normalizálódhat a helyzet. Ez pedig a kamatok visszaesését is magával hozza, ami lehetővé teszi a lakáskölcsönök olcsóbbra cserélését, azaz hitelek kiváltását. A hitelkiváltással a havi törlesztőrészletek is csökkenthetők.

Azok a vevőjelöltek, akik élethelyzetváltozás - például gyermekvállalás vagy összeköltözés miatt nagyobb ingatlanba való költözés - miatt nem halasztják el a vásárlást, duplán jól járhatnak. “Nem csak szélesebb kínálatból válogathatnak jobb feltételekkel, de több évnyi várakozást is megspórolnak. Ez pedig életminőségben is azonnali szintlépést jelent, ami a legtöbb esetben pénzben felbecsülhetetlen a vevők és családtagjaik számára.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo