Újabb huzavona az ukránokkal

Jó irányba tett lépés, hogy Ukrajna levette az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, de a kormány biztosítékokat szeretne arra, hogy a jövőben nem kerül vissza a jegyzékbe a pénzintézet, ezért Budapestre hívta az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) képviselőit - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

"Ha ott megnyugtató megállapodás születik, akkor majd természetesen mérlegelni kell, hogy ez milyen lépéseket indokol a mi részünkről" - tette hozzá.

A miniszter ezután arra is kitért, hogy az NAZK-nak van egy, szankcióra előterjesztett listája is, amelyen az OTP oroszországi entitása, illetve négy magyar bankvezető még mindig szerepel.

Elvárjuk, hogy ez a négy OTP-s vezető és az oroszországi entitás is kerüljön le az ukrán korrupcióellenes ügynökség listájáról - jelentette ki.

Végezetül pedig a befagyasztott európai uniós források esetleges feloldásával kapcsolatos sajtóhírekről szólva leszögezte, hogy ezek a pénzek járnak Magyarországnak, ha tetszik, ha nem, s ennek semmi köze nincs a közösség költségvetésének módosításához.

"Az teljesen más kérdés. És azt teljesen más szempontok szerint kell mérlegelni. A nekünk járó források kifizetése mindentől független, az nekünk jár, azt ki kell, hogy fizessék" - figyelmeztetett. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo