Újabb gazdasági mutató, amely szerint hátul kullogunk

A magyar válaszadók csupán 15,9 százaléka állítja, hogy a járványnak már nincs semmilyen hatása a pénzügyi helyzetére, ez a második legalacsonyabb érték Európában (Görögországban 12,7 százalék mondta, hogy már kiheverte a recessziót). A lista élén Svájc áll 44,76 százalékkal, utánuk Észtország (41,3) és Hollandia (39,4 százalék).

A magyaroknál rosszabbul csak a görögök állnak, a Covidból való gazdasági kilábalást tekintve, amire nagyon rácsodálkoztak a felmérés készítőit. „Az adatok meglepőek, hiszen a magyar GDP az európai átlagnál gyorsabb ütemben növekszik” – mondta Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója. „Az ellentmondás oka elsősorban a magas infláció lehet, amely ellensúlyozza a jövedelmek növekedését. Szintén közrejátszik az úgynevezett K-alakú kilábalás a recesszióból.” Deszpot Károly szerint az Intrum adatai rámutatnak, hogy a különböző országos átlagadatok, mint a bérszint és megtakarítások növekedése mögött főként az áll, hogy egy viszonylag szűk réteg vagyona növekszik, míg a többségé stagnál vagy csökken.

A felmérés során több tízezer embert kérdeztek meg Európa 24 országában, köztük Magyarországon is arról, hogy alakult az anyagi helyzetük a COVID-19 járvány első évét követő időszakban. A 2020-as recessziót Európa-szerte erőteljes gazdasági növekedés követte (az előző év azonos időszakához viszonyítva, 2021 második negyedévében az uniós GDP 14 százalékkal, a magyar össztermék 17,9 százalékkal emelkedett). A gazdaság bővülésével a lakosság pénzügyi helyzete is sok szempontból javul, bár a felmérésre érkezett válaszok alapján nem mindenki érzékeli egyenlően a korrekciót.
Az Intrum felméréséből kiderül, hogy a tavalyi gazdasági válság hatásai máig érintik a fogyasztók jelentős részét: saját elmondásuk szerint a magyar fogyasztók közel fele úgy véli, hogy a Covid-19 még legalább egy évig negatív hatással lesz a pénzügyeikre. 21,5 százalékuk szerint pedig több mint két év is kell hozzá, hogy pénzügyi jólétük normalizálódjon.

Ezzel együtt a magyarok fele is azt mondta, a járvány előtti időszakhoz képest már nem áll rosszabbul anyagilag: 42,5 százalék válaszolta azt, hogy szegényebb lett a járvány előtti időszakhoz képest, ami valamivel nagyobb arány, mint a többi európai országban (átlagosan 36,65). Magyarországon az alacsony jövedelmű válaszadók 20,81 százaléka mondta azt, hogy jelentősen romlott az anyagi helyzete; a középosztályban az arány már csak 8,17 százalék, a legmagasabb keresetűek között pedig csak 4,73 százalék. Szintén a korábban is magas jövedelműek között voltak a legtöbben azok (11,15 százalék), akiknek javult a pénzügyi helyzetük a pandémia alatt.

Összességében javult a magyar lakosság számlafizetési képessége is a válság csúcsához képest: a magyar válaszadók közül összesen 27,8 százalék mondta, hogy legalább egy számlát nem tudott időben befizetni az elmúlt 12 hónapban, kevesebben, mint tavaly (31 százalék). Ennek ellenére Magyarországon a fogyasztók 44,3 százaléka azt mondja, hogy a növekvő kiadások negatívan hatnak az általános jólétükre. 54,6 százalék állítja, hogy számláik gyorsabban emelkednek, mint a jövedelmük – Deszpot Károly szerint ez már elsősorban az infláció hatása.

„Az áremelkedések kedvezőtlenül hatnak a hosszútávú megtakarítási képességre is” – mondta Deszpot Károly. Rámutatott: Magyarországon tavaly óta szintén enyhén romlott az arány, az akkori 29,5 százalék helyett most 31,4 százalék mondta azt, hogy a hónap végén nem tudnak mindig félretenni. „Ez nem illeszkedik az európai trendbe, mivel a legtöbb országban nőtt a megtakarító lakosok száma.”

Hozzátette: a tartozásokat illetően az elaprózódás jellemző, európai szinten minden hetedik (16 százalék) válaszadó azt mondta, már nem tudja nyomon követni, kinek mennyivel tartozik. Magyarországon az európai átlagnál erősebb a pénzügyi tudatosság, de 10,4 százalék itt is úgy nyilatkozott, hogy már elvesztette a fonalat a kintlévőségeivel kapcsolatban. „A számok alapján megvan a kockázata annak, hogy sok kisebb összegű kintlévőség, például számlatartozások vagy áruhitelek válnak nem teljesítővé. Az elfelejtett, kis értékű számlák pedig az évek során, a késedelmi kamatok miatt könnyen válhatnak tíz- vagy százezres nagyságrendű adóssággá” – mondta Deszpot Károly.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo