A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetében a prognózistól való kedvező eltérést főként a gyógyító-megelőző ellátások és a gyógyszertámogatások alacsonyabb alakulása, illetve a gyógyszergyártók tervezettnél nagyobb befizetése okozta." Másik idézet, szintén a pénzügyi folyamatokat elemző, de már négy hónapról szóló dokumentumból: "a költségvetési kiadásoknál több területen is érvényesülni látszanak a konvergencia programban már jelzett kiadás-visszafogó mechanizmusok. Ennek nyilvánvaló példáját mutatják az egészségügyi (a gyógyító-megelőző ellátásokat, illetve a gyógyszertámogatásokat érintő) kiadások, amelyek az első négy hónapban kissé el is maradtak az éves szinten várható összeg időarányos részétől."
Nos, most már csak az van hátra, gondolhatják Brüsszelben a konvergencia-programunkat árgus szemmel figyelő uniós bürokraták, hogy a szakpolitika továbblépésre bíztatja a döntéshozóinkat, a társadalom gondolkodni hajlandó részét. Értelmét látják itthon is sokan annak, hogy hatékony törvényi, szabályozási garanciák szülessenek az állampolgárok érdekei védelmére a több-biztosítós rendszerben, hogy az üzleti alapon tevékenykedő biztosítóknak is megérje tőkét - sok-sok pénzt - befektetni az egészségügybe.
Még az sem baj, ha az egymással versengő pénzintézetek egyikét az állam tulajdonolja, miután "lecserélte" a mai OEP-et. A makorgazdasági számok ugyanis azt mutatják, hogy a legutóbbi időkig felülről nyitott tb. helyett a felülről zárt tb. is képes finanszírozni a most még csak néhány apró elemében átalakult egészségügyet. (Kár, hogy a gyógyszergyárak egy részét ennek a nemes programnak az ürügyén teljességgel leültetik, a hazai piacon padlóra küldik.) S bár még nem szokott le a hon polgára arról, hogy maga diktálja a dokinak - ha már egyszer fizetett, fizet neki hálapénzt, miért is ne tenné - a gyógyszer-portfoliót, az újszerű árstruktúra talán rávesz mind többeket, hogy kérdezzenek is: adott célra van-e másik pirula is?
Az alacsonyabb árút támogatja a hivatalos egészségügy, de ezzel csak azt igazolja, hogy az ország, a világ legjobb gyógyszer cégei nemcsak a legdrágább, hanem az olcsóbb, a legolcsóbb szereknek is a gyártói. A honi páciens szépen lassan kinövi, leszokik arról, hogy az öngyógyító tevékenységébe, ha már egyszer beiktatja a háziorvost, mint receptfelíró automatát, a pirulákat divatosságuk alapján csipegesse. A doki pedig arról szokik le, hogy baksisért az ő egyetemen szerzett értékes szaktudását - ha még nem kopott el - engedje felülbírálni a rendelőjében törzsvendég nagyszájú, félművelt, de mindenkinél mindent jobban tudó, tévéújságon nevelkedő, folyosói és fodrászati jólértesültséget árasztó asszonyságoktól, uraságoktól.
Négy-öt röpke, szufficites hónap, s mi mindent félreértünk. Következtetéseket vonunk le, változást sejtünk, s már el is vetjük a sulykot. Hat szabad ezt?
Mert hát értünk született ugyan a régi, brüsszeli rendeltetésű konvergencia-program, de értünk születik az új konvergencia program is, hiszen mi, a nagyszájú, félművelt, de mindenkinél mindent jobban tudó, tévéújságon nevelkedő, folyosói és fodrászati jólértesültséget árasztó asszonyságoktól, uraságoktól mellesleg választópolgárok is vagyunk. Etetnek is bennünket rendesen: jobbról az amerikai típusú, Európában elfogadhatatlan biztosítói struktúra rémképével, balról meg azzal, hogy az alapbiztosításban kárt okozna az üzleti szféra jelenléte, kivele hát onnan.
Igaz, még senki nem kérdezett vissza, eddig a nem üzleti szféra ugyanott, az alapbiztosításban mit is tett azon kívül, hogy megvalósította a kontroll nélküli költekezést? S vajon nem ez a régi svádájú alapbiztosítás segített a legtöbbet abban, hogy a legutóbbi időkig felülről nyitott egészségkassza egészségtelenül szívja magába a központi költségvetés mind több támogatását, mindannyiunk adóját, majd meg annak hiányában a nemzetközi pénzpiacról felvett hiteleket. Kérdések, felvetések, igaz, de zavaró vádak ezek: nem is véletlen, hogy némelyek már azt látják, maholnap lelassulhat, idővel abbamaradhat az uniós indíttatású konvergencia-program. És valóban. Az egészségügy már mintha meghaladta, túllépte volna a "brüsszelit".
Az új konvergencia program arról ismerszik meg, hogy közelít egymáshoz a meglévő struktúrán őrködő, illetve és az alapbiztosítást is visszaállamosító "egészségpolitika", s az üzleti biztosítókat ez is, az is legfeljebb az ellátásszervezés perifériáján tűri meg. Ez azért jó, mert könnyű egyiket is, másikat is ostyába becsomagolni és négyévenként lenyeletni, a lényeg pedig az marad, amit már ismerünk pár évtizede, a jobb egészségügyi ellátást mindenki megveszi magának a piacon az adókból, államadósságból fenntartott kórházakban, a paraszolvenciáért dolgozó dokiktól. Így lesz rend a mi drága egészségügyünkben, s Horváth Ágnesnek sem lesz más dolga, mint a felülről zárt kasszát felülről kinyissa.
A többi már a választópolgár dolga, négyévenként megszavazza magának, hogy hová is hordja a fizetését meg hová is töltesse a konvergált kormányzat segítségével a nemzetközi pénzpiacról fölvett hiteleket. Hogy kicsit drágább lesz így az élet? Nem mindenkinek. Csak azoknak, akiknek még akkor is futni fogja egészségügyi szolgáltatásra. A többieknek nem lesz gondjuk az orvosra. Az orvosra sem.
