Az amerikai elnök egyrészt ismét igényt formált Grönlandra, és a NATO főtitkárral tartott sajtótájékoztató alatt — csak úgy mellékesen, pénzügyminiszteréhez kiszólva — jelezte, hogy Spanyolországgal azonnal szakítsanak meg minden kereskedelmi kapcsolatot, mert nem akarnak kellő mértékben hozzájárulni a NATO működéséhez. A szituációból érződött, hogy ez inkább csak fenyegetés, semmint egy elnöki rendelet, így nem meglepő módon, már este sokkal megengedőbben nyilatkozott Spanyolországról, miután állítólag vállalták, hogy növelik védelmi célú kiadásaikat.

A hidegzuhanyt viszont az jelentette, hogy vége az Iránnal kötött tűzszünetnek. Ahogy várható, az olaj és földgáz árak megugrottak. Az európai tőzsdék, főleg a ciklikus papírok pedig eladói nyomás alá kerültek. Estére aztán Trump álláspontja ebben a kérdésben is finomodott, kifejtve, hogy bár a tűzszünetnek vége, de a háború azért nem fog újraindulni, annak ellenére sem, hogy tegnap este az USA 90 iráni katonai célpontot támadott. Az iráni olajszankciók újbóli kivetését is csak kilátásba helyezte Trump, de egyelőre még nem rendelte el.

A racionalitás talaján maradva, Trumpnak nem érdeke eszkalálni a helyzetet. Novemberben időközi választásokat tartanak az USA-ban, és az amúgy sem túl jól alakuló népszerűségének nem tenne jót egy újabb olajár sokk. Az elmúlt hónapokban pedig már kiderült, hogy hiába sokkal erősebb az USA hadserege, hiába képes óriási csapásokat mérni Iránra, legyőzni mégsem tudja. Hiszen ahhoz szárazföldi erőket is be kéne vetni, jelentős veszteségeket felvállalva, míg a gazdaságnak a tartósan elnyúló magas olajár okozhatna jelentős károkat. Úgyhogy inkább csak erőfitogtatásnak tartjuk a mostani iráni eseményeket. Irán küzd azért, hogy ő kontrolálhassa a hajózási útvonalat, az USA-nak pedig meg kell mutatnia, hogy Irán nem diktálhatja egyoldalúan a feltételeket. Ez pedig azt jelentené, hogy egy gyorsan lecsengő konfliktussal állunk szemben.