Tovább nőttek a beruházások - de hol volt lassulás?

A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest, 2019 egészében, az eddigi leggyorsabb - 14 százalékos volt a bővülés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Miközben a negyedéves bővülés jelentősen mérséklődött elsősorban a nagysúlyú feldolgozóipar - azon belül részben a járműgyártás - beruházásainak visszaesése miatt, a szolgáltatási ágak többsége jobban teljesített az átlagnál - írta a KSH. Tavaly a negyedik negyedévben a beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 0,3 százalékkal, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 56 százalékkal haladta meg.

A beruházási teljesítményérték több mint hattizedét képviselő építési beruházások 8,9 százalékkal, a közel négytizedét kitevő gép- és berendezés beruházások pedig 1,6 százalékkal bővültek tavaly a negyedik negyedévben mind az építési, mind a gépberuházások növekedési üteme jelentősen elmaradt a korábbi időszakokétól.

A beruházási teljesítmény 56 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagához képest jóval kisebb ütemben, 5,6 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a megelőző negyedévi stagnálást követően 9,9 százalékkal bővült a volumen.

Visszaesés a feldolgozóiparban, növekedés a nemzetgazdasági beruházásokban

Tavaly a negyedik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét kitevő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben 5,5 százalékkal visszaestek.

Tavaly egész évben az előző évhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 14, ezen belül az építési beruházásoké 16, a gép- és berendezés beruházásoké 11 százalékkal nőtt. A beruházások közel hattizedét jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 20, a költségvetési szerveknél 11 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 16, az ingatlanügyletek területén 17, a szállítás, raktározásban 15 százalékkal nőtt a beruházások volumene. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások hattizedét tette ki.

A fejlesztések a legnagyobb mértékben a kis súlyú víz- és hulladékgazdálkodásban nőttek, 39 százalékkal, és kiugró növekedést regisztráltak a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban (33 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén is (32 százalék).

Mindössze az információ, kommunikáció és az oktatás területén realizálódott az egy évvel korábbinál alacsonyabb teljesítmény.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo