Történelmi rekord: átlépte az 1 milliót a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára

A kiugró lakásépítési kedv, fokozódó kínálat és erős kereslet jellemzi az új lakóingatlanok piacát. A budapesti átlagos négyzetméterárak pedig januárban áttörték az 1 millió forintos lélektani határt, amire korábban nem volt példa. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, saját és hivatalos adatokon alapuló elemzéséből.

“Már tavaly megugrott a lakásépítési kedv, amely az idén és a következő évben sok újlakás-átadást vetít előre. A múlt év első tizenegy hónapjában több mint 27 ezer lakásépítési engedélyt adta ki a hatóságok, ami 20 százalékkal több mint amennyi 2020 teljes egészében született.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: A növekedés elsősorban a 2021-ben újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfának köszönhető, amit tovább erősíthet a tavaly ősszel elindított jegybanki zöld otthon program.” A szakember ugyanakkor jelezte: “A lakásépítési engedélyek esetében figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik engedélyből lesz valóban új lakás, de a pontos arányt egyelőre nehezen lehet megmondani. Az idei év végéig megszerzett engedélyek értékét növeli, hogy 2022 után már csak ezek birtokában lehet kedvezményes áfakulccsal új lakást eladni.”

Történelmi rekordszintet törtek át az árak 

A lakásépítések tehát biztosítják az egyre terebélyesedő kínálatot, miközben a kereslet is egyre erősebb, ami az árak emelkedésében is látható. Januárban rekordot döntött az új lakóingatlanok budapesti piaca: az átlagos négyzetméterár éves szinten 17 százalékos emelkedés eredményeként 1,03 millió forintot tett ki a kínálatban, vagyis átlépte az 1 milliós határt, amire korábban nem volt példa. Budapesten már csak 11 olyan kerület van, ahol az átlagos négyzetméterárak elmaradnak a milliós szinttől.

A három legdrágább városrész az I., a II. és a XII. kerület, ahol 1,7-1,9 millió forintnál jár az átlagár, ami az egy évvel korábbi szintet 14-42 százalékkal múlja felül. “A három legnagyobb legjelentősebb kínálattal rendelkező kerület a III., a XI. és a XIII., ezekben egyenként több mint 500 új lakást kínálnak értékesítésre 1,1-1,2 milliós négyzetméteráron, ami 20-32 százalékos drágulásnak felel meg” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője. Budapesten a XIX, a XX. és a XXI kerület a legolcsóbb 612-788 ezer forintos négyzetméterárakkal.

A megyeszékhelyek közül Debrecen a legdrágább 788 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, ami 23 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Utána Veszprém és Szeged következik, ebben a két városban 766 ezer és 743 ezer forintra rúgtak az árak, így az éves drágulás 32 és 34 százalékot tett ki. Viszonylag szűk kínálat jellemzi a legalacsonyabb négyzetméterárú megyeszékhelyeket: Kaposváron és Békéscsabán 446 ezer és 500 ezer forintos átlagösszeg szerepelt a kínálatban, mit több mint 10 százalékos csökkenést jelent. Nyíregyháza is az olcsóbb városok közé sorolható, igaz, a 490 ezer forintos ár több mint 20 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.

Komoly különbségek a megyék közt 

Balogh László a KSH lakosságarányos adatait idézve rámutatott arra is, hogy az újlakás-átadásokban is jókora különbségek vannak az országon belül. “Országosan tízezer lakosra a múlt év első kilenc hónapjában 13 új építésű lakás jutott. Ehhez képest Budapest 29 lakással messze kimagaslik a mezőnyből. Emellett még Győr-Moson-Sopron és Pest megye 20 és 19 lakással ért el az átlag feletti teljesítményt. Előbbi megyében évek óta stabilan magas a lakásépítési kedv, Pest megyében pedig az agglomerációs települések iránti kereslet adott lendületet a piacnak” - tette hozzá a szakértő.

A megyék többségében viszont az átlag alatti a lakosságarányos mutató, a leggyengébb eredmény Tolna, Nógrád és Heves megye nevéhez fűződik, ahol alig több mint egy új lakás jutott 10 ezer lakosra.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo