Tombol a nyár: az egyetemisták nem a strandokra vágynak

Hanem inkább dolgozni akarnak.

Igencsak elkötelezettek a munkavállalás terén a magyar egyetemisták, hiszen a diákok 85 százalék-a szinte biztosan dolgozni fog: 44 százaléknak már most is van munkája, 41 százalék pedig aktívan állást keres. További 11 százalék gondolkozik a nyári munkavállaláson, és csak 3 százalék válaszolta, hogy nem munkával tölti a nyarat.

A munkalehetőségek elérhetősége is megmutatkozhat abban, hogy míg a Budapesten és a vármegyeszékhelyeken élők igen magas arányban (94 százalék) rendelkeznek már munkával vagy számítanak aktív álláskeresőnek, addig a falvakban élők között azok vannak többségben, akik még csak gondolkodnak a munkavállaláson (25 százalék) – derül ki a CIB Bank megbízásából készült felmérésből.

A nyár tökéletes a munkára
A nyár tökéletes a munkára
Fotó: Depositphotos

A foglalkoztatási formák közül a legnépszerűbb a diákmunka (60 százalék), amelyet a részmunkaidős (31 százalék), majd a teljes munkaidős és a gyakornoki állások követnek (mindkettő 27 százalékos aránnyal). Utóbbi keresettsége talán azzal is magyarázható, hogy a legtöbben a tanulmányaikhoz kötődő területen szeretnének dolgozni vagyis ők már az egyetemi éveik alatt tudatosan építgetik a karrierjüket. A második legnépszerűbb irány a vendéglátás: a hallgatók egyötöde tervezi, hogy nyáron pincérként, pultosként, éttermi kisegítőként fog dolgozni. A diákok több mint háromnegyede elsősorban Magyarországot preferálja munkavállalóként, 19 százalék pedig külföldön próbálna szerencsét.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo