Tőkeinjekcióhoz juthatnak azok a magyar cégek, amelyek külföldön terjeszkednének

Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére. A Kifektetési Magántőkealap tőkeoldali finanszírozással járul hozzá Magyarország profitegyenlegének javításához és a magyar cégek nemzetközi versenyképességének növeléséhez, ezáltal a gazdaság fenntartható és dinamikus fejlődéséhez.

Célzott segítség a nemzetközi terjeszkedési alternatívákhoz

A kifektetés tőkeigényes tevékenység, ezért indokolt az állami ösztönző szerepvállalás ezen a területen. Ennek mentén indítja el a Nemzeti Tőkeholding 165 millió dolláros, vagyis mintegy 60 milliárd forintos keretösszeggel a Kifektetési Magántőkealapot, amelynek célja a magyar tulajdonú piaci szereplők nemzetközi projektjeinek támogatása, külpiaci megjelenésük elősegítése. Az alapot az NTH tulajdonában álló, a nagyvállalatok tőkebefektetéseinek specialistája, a Focus Ventures Zrt. kezeli.

A tőkealap földrajzi szempontból elsődlegesen Európa, azon belül elsősorban Nyugat- és Közép-Kelet-Európa, illetve Ázsia, azon belül is kiemelten a Közép-Ázsia régió országaiban tervez befektetéseket. A megcélzott szektorok tekintetében az alap generalista, de fókuszban tartja a Versenyképességi Stratégiában kiemelt ágazatokat, így az agár- és élelmiszeripart, a logisztikát, a megújuló energia területét, a könnyűipart, az infokommunikációs technológiai szektort, a nyersanyagipart, továbbá az egészségipart.

Egy-egy befektetés értéke 1 és 25 millió dollár között alakulhat. Az egyes ügyletekhez minimum 30 százalékos társbefektetői hozzájárulás, azaz önerő szükséges a kifektetni kívánó magyar vállalatok részéről. Az alap a kockázatmegosztás alkalmazása mellett iparági minimum hozamot vár el a befektetésektől. „Jelenleg az aktív projektkeresés fázisában vagyunk, tehát folyamatosan kutatjuk a potenciális befektetési, tőkekihelyezési lehetőségeket és a lehető leggyorsabban feldolgozzuk a jelentkező céltársaságok beérkezett igényeit” – tette hozzá Katona Bence.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo