Többet importálhatunk az idén

Továbbra is kiemelkedően magas a hazai külkereskedelem többlete elemzők szerint, akik az import élénkülésére számítanak az idén, a fogyasztás és a beruházások bővülésével.

kép: Pixabay

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett első becslése szerint tavaly 6,499 milliárd euró többlettel zárt Magyarország külkereskedelmi egyenlege, az export 3,9, az import 4,3 százalékkal nőtt az előző évvel összehasonlítva. Az import gyorsabb növekedési üteme ellenére az exporttöbblet csak 56 millió euróval csökkent a 2013-ashoz képest. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a magas külkereskedelmi többletben továbbra is nagy szerepe van a hazai járműiparnak, ugyanakkor a korábbi két-három évtől eltérően tavaly voltak olyan hónapok, amikor az import növekedési üteme jelentősen meghaladta az exportét.

Elmondta, a Magyarországra települt nagy autógyárak döntően exportra termelnek. Tavaly abban a két hónapban, amikor az ipari termelés növekedése átmenetileg gyengébb volt, a külkereskedelem is rosszabbul teljesített, amikor viszont az autóipar erőteljesen pörgött, a kivitel is kifejezetten erős volt - mutatott rá. Tavaly a háztartások több pénzt fordítottak fogyasztásra, ami hozzájárult az import növekedéséhez, ezért is csökkent kissé a külkereskedelmi mérleg többlete 2014-ben az előző évihez képest - mondta Ürmössy Gergely. A szakember szerint ez a trend folytatódni fog ebben az évben is. A várakozások szerint a GDP-növekedés alapját a háztartások fogyasztása adja majd 2015-ben, ami az import erőteljesebb növekedésével járhat együtt - fejtette ki. Az elemző hozzátette, hogy az export szintén bővülni fog az idén is, de ez nagyban függ az eurózóna gazdasági helyzetétől, illetve az ottani kereslettől.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője elmondta: 2014-ben az import nagyobb mértékben nőtt, mint az export, ami részben azzal magyarázható, hogy a beruházások és a belföldi fogyasztás megélénkült. Az exportteljesítményt a többi között az orosz szankciók, valamint az eurózóna gyengélkedése is negatívan befolyásolta. A szakember ebben az évben a behozatal növekedési ütemének emelkedésére számít, de az szerinte nem fog érdemben elszakadni a kivitel növekedési ütemétől. Az importot erőteljesebben élénkítheti a lakossági fogyasztás bővülése, de szerinte kérdés, hogy mire költenek a háztartások, az importtermékeket érintő fogyasztás nő-e. Németh Dávid szerint az idén mind az export, mind az import dinamikája gyorsulhat, és 5-6 százalék körüli növekedés várható. A szakember várakozása szerint a külkereskedelmi mérleg többlete a tavalyihoz hasonlóan alakulhat 2015-ben.

Athénnak ki kellene lépnie az eurózónából?
Görögországnak várhatóan távoznia kell az euróövezetből, mert további tagsága sem a görög gazdaság, sem a valutaunió érdekeit nem szolgálja – vélekedett a FED volt vezére. Londoni elemzők szerint sem lehetetlen a görög exit (Grexit).

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo