A szüreti nyúlcipő nem azonos azzal, amit bizonyos mustok elfogyasztása után jó néhány torkos ember kénytelen kipróbálni. A szüreti nyúlcipőt az alkalmi munkások használják, akkor, amikor munkaügyi ellenőrök érkeznek a szőlő betakarítóit rajta kapni.

Pedig amennyire általános volt az elmúlt évtizedekben az, hogy nem is kevesen napszámosként és főleg feketén kerestek pénzt a sokszor szakértelmet is igénylő munkával, annyira általános az ellenkezője. A gazdálkodók zöme, kivált a történelmi borvidékeken, kész arra, hogy teljesen szabályosan alkalmazzon alkalmi munkásokat.

Bajt hoz magára

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára a Piac és Profitnak elmondta, hogy az idénymunkákat az úgynevezett kékkönyves megoldással teljességgel elfogadják a kisebb és a nagyobb gazdaságok is, de egyre többször saját bőrükön tapasztalják, bajt hoznak magukra a becsületességgel. A kékkönyv az alkalmi munkát szabályozottan, adózottan elvégeztető munkaadóktól és persze munkavállalóktól csak látszólag igényel egyszerű ügyintézést. Rozgonyi Sándortól, a muzeális borokkal foglalkozó sátoraljaújhelyi gazdálkodótól azt is megtudtuk, hogy mint az irodisták, úgy kénytelenek dolgozni. Azaz nem kezdhetik a szüretidőben roppant fontos feladattal, a munkakiadással, munkaszervezéssel a napot, de azzal sem, hogy a fürtök, az aszúszemek szedésének minőségével "bajlódjanak", mert a szabály arra nem ad módot, hogy előzőleg az irodában, vagy utólag, a műszak végén adminisztráljanak a munkaügyi számonkérés jóvoltából,. Kinn a hegyen dolguk ez, el is megy vele a reggel, a délelőtt, sőt a munkaadókon kívül a vödrökkel, ollókkal, puttonyokkal, szállítóeszközökkel felsorakozók is adminisztrálnak, oda-vissza igazolják papíron egymást a munkaadók és munkavállalók: aláírnak, bélyeget ragasztanak, adószámos nyilvántartást vezetnek.

Rozgonyi gazda pedig éppen arról nevezetes városában is, illetve a Tokaj hegy déli lejtőin is, ahol ugyancsak van szőlője, hogy rigorózusan minden fillérnyi adót befizet. Csak kékkönyves és bélyeges munkásokat - már-már törzsgárda tagokat - vesz fel, s mint a Piac és Profitnak ő maga el is mondta: esze ágában sincs kockáztatni, a napi és bélyegenkénti 400 forinttal kiegyezik. Csak azzal nem, hogy a hivatal, az állam, az adminisztrációhoz nem szokott munkavállaló helyett papírmunkát végezzen - láthatóan többnyire feleslegesen. Az újhelyi szakember elmondta, ő csak kisebb szőlőbirtokkal rendelkezik, neki 8-10 asszonyt kell rendszeresen foglalkoztatnia, de vannak olyan kollégái, akik minden egyes reggel, amikor dolog van a szőlőben, a napszámosokkal együtt egy adminisztrátort is kivisznek magukkal, mert különben a kapálás, a kötözés, a metszés, most meg a szüret helyett is csak kitöltenének, igazoló aláírásokat és bélyegeket adnának egymásnak.

A németek, franciák miért tudják?

Rozgonyi Sándor elmondta, hogy most már nincs túlkínálat alkalmi munkát végző emberekből, s neki külön szerencséje, hogy hosszú évek óta ugyanazokkal a hozzáértő asszonyokkal dolgoztathat. Az idén is, amikor a természet csúnyán megtréfálhatja a gazdákat. Tokaj-Hegyalján most, augusztus közepén "tart ott" a szőlő, ahol máskor szeptember elején, közepén. Igen jó minőségű is lehet akár a termés, hiszen már 13-14-15 fokokat mérnek, fajtáktól függően. De Rozgonyi Sándor sem csupán a kiváló évjáratban bízik, hanem abban is, hogy a szüretelő alkalmi munkások a szőlőt tartják fő feladatuknak. Függetlenül attól, hogy a fürtök, illetve az aszúszemek szedése időben esetleg máskor lesz, mint azt megszokták arrafelé. Vagyis a napszámosaik a korábban sorra kerülő szüretet választják, noha abban az időben hagyományosan még máshol dolgoznának.

 Az ország más vidékein azonban nem ennyire egyértelmű az idénymunkások és az alkalmazók viszonya. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára, Horváth Csaba hivatalánál fogva azt is látja, hogy a munkaügyi hatóságok egyszerűen építőipari feketemunkásokat keresnek minden szüretkor, az állami tisztviselők az eleve hibás adminisztratív kötelezettségeket sokszor úgy kérik számon, hogy helyzetükkel vissza is élnek. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy nem kell Németországnál, Franciaországnál messzebb menni a jogszabályok alkotóinak. A két szőlőtermesztésben, borászatban nagyhatalomnak számító államban is évről-évre szüretelnek, ugyancsak alkalmi dolgozók sokaságával, adót is fizetnek sokat és precízen. De mindenhol egyszerű, nyilvánvaló adminisztráció után, mert a szabályok és a hivatalok segítik, s nem hátráltatják a munkaadókat.

Anyátlanul, apátlanul a legjobb

Horváth Csaba egyelőre csak azt kénytelen "elkönyvelni", hogy nem a munkaügyi hatóságok alkalmazkodtak a szőlőműveléshez, a nyár végi, őszi szüreteléshez, hanem fordítva. Ahol lehet, ott gépesítik a szőlőszedést is a gazdák, nem egyszer a minőség rovására. Mert megéri nekik elkerülni a sok alkalmazottat és a bajjal járó adminisztrációt, papírmunkát. Ismert egy ennél is olcsóbb módszer persze, sokszor még azok is kénytelenek alkalmazni, akik családi, baráti körben, mintegy kalákában, oda-vissza szüretelnek egymás szőlőbirtokain. Ekkor választják a nyúlcipős módszert is, de persze csak akkor, amikor meglátnak a dűlő határában egy-két gyanús alakot, idegent. Nyomban futásnak erednek, függetlenül attól, hogy kékkönyv nélküli feketemunkások-e, vagy férjek, feleségek, nagynénik, nagybácsik, barátok, akik ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak.