Szép nyereséget ért el az OTP

Az OTP Bank tavaly az utolsó negyedévben az elemzői várakozások átlagát megközelítve 297,255 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, ami 19 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elértnél – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatóban.

A bankcsoport tavalyi utolsó negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni nyeresége az előző három hónap eredményénél 10 százalékkal alacsonyabb.

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők átlagosan 299,700 milliárd forint eredményt vártak a 2025. október-decemberi időszakra.

Jól felépített cég képét mutatja az OTP
Jól felépített cég képét mutatja az OTP
Fotó: DepositPhotos.com
A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény tavaly a teljes évben 1146,325 milliárd forint lett, 7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A jelentés vezetői összefoglalója szerint az OTP csoport 2025-ben kiemelkedő évet zárt: a 21,6 százalékos sajáttőke-arányos megtérüléssel (ROE) fémjelzett kiváló pénzügyi eredmények mellett a részvényárfolyam történelmi csúcsokat döntött.

A jelentés szerint a bank földrajzi szegmenseinek többsége nyereséget termelt 2025-ben, a külföldi profit-hozzájárulás 71 százalékos volt, a külföldi tevékenység korrigált adózás utáni eredménye 11 százalékkal bővült egy év alatt.

Az éves összes kockázati költség 25 százalékkal 197 milliárd forintra nőtt, ezen belül a hitelekre képzett értékvesztés 88 százalékkal 169 milliárd forintra emelkedett.

Kiemelték: az éves eredménydinamikát befolyásolta a társasági adó soron bemutatott összeg, amely a társasági adó mellett tartalmazza a Magyarországon és Szlovéniában fizetett bankadót, továbbá a magyar extraprofit adót, helyi iparűzési adót és innovációs járulékot is, ez 15 százalékkal, 46 milliárd forinttal emelkedett. Ennek fő oka, hogy a magyar extraprofit adó összege 48 milliárd forinttal emelkedett: az adó levonások utáni bruttó összege a 2024-es 7-ről 2025-ben 54 milliárd forintra ugrott. Emellett negatívan hatott az is, hogy Oroszországban 20-ról 25 százalékra nőtt a társasági adó általános kulcsa, míg Ukrajnában az egyéb pénzügyi vállalkozások társasági adókulcsa a 2024-ben érvényes 18 százalék után 2025-től 25 százalékra nőtt. Az éves adózás előtti eredmény 8 százalékkal nőtt, köszönhetően annak, hogy a működési eredmény 10 százalékkal javult – írták.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo