Száguldanak a magyar nyugdíjpénztárak

A tavalyi év is kiválóan sikerült, az idei első negyedévben pedig még jobban rákapcsoltak a nyugdíjpénztárak. A magas kockázatot vállaló portfóliók már három hónap után kétszámjegyű pluszban állnak - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kiugróan jól teljesítettek tavaly a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, a lendület pedig az idén is kitartott. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közlése szerint az intézmények tavaly 21,2 százalékos nettó átlaghozamot értek el, lényegesen túlszárnyalva az év végén mért inflációs mutatót. A tavalyi átlaghozam 25 éves csúcsnak számított, és szinte minden alap kétszámjegyű pluszban zárt.

A részvétel ingyenes, jelentkezzen most! >>>

Az idén is folytatódott az árfolyamemelkedés a jegybank és az önkéntes nyugdíjpénztárak honlapján elérhető adatok szerint. Míg azonban 2023-ben jóformán minden alap hasonlóan magas hozamot ért el a részvénypiacok és a magyar állampapírpiac emelkedésének köszönhetően, az idén már jól látszik, hogy a kockázatos portfóliók azok, amelyek több nyereséget hoznak - hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője.

A legnagyobb kockázatot vállalók teljesítettek a legjobban

Három hónap után a KSH adatai szerint tavaly decemberhez képest 2,1 százalékkal emelkedtek az árak, ez alapján az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók nagyjából felénél van reálhozam. A legalább 40 százalékban részvényeket tartó növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, közülük három is 10 százalék fölötti pluszban járt március végén (Allianz Kockázatvállaló, Alfa Mega Trend és OTP Dinamikus).

Ezek az alapok a legmagasabb részvénykitettségűek között vannak, 80-90 százalékos arányban is lehet bennük kockázatos eszköz. A többi növekedési alap is bőven az infláció fölötti árfolyam-emelkedést ért el, jellemző a 4-7 százalékos hozam három hónap alatt.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo