Egy ország nem mondhatja polgárainak, hogy kívül tágasabb - szögezte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 21-i, az ő meghallgatása érdekében szervezett rendezvényén. A kormányalakításra készülő, nemrégiben még maga is üzletember az idézett megállapításával azt kívánta alátámasztani, hogy a Magyar Köztársaság nem részvénytársaság, hiszen egy cégnek elkülönült felelőssége van, s vezetői mondhatják a munkatársaknak, hogy ha nem tartanak a vállalattal, akkor váljanak külön az útjaik, vagyis kívül tágasabb.

A leendő kormányfő azonban nem csupán állításokkal élt, hanem válaszolt is az őt megszólító vendéglátójának, Parragh László kamarai elnöknek. A köztestületi vezető egyebek között azt állította, hogy a közigazgatásban még nem történt meg a rendszerváltás, ellentétben az üzleti szférával, amelyik minden nap a versenyképesebbé, eredményesebbé, sikeresebbé válása érdekében dolgozik. Ezért elektronizál, szabályoz folyamatot, épít le létszámot. Ezzel teljesen ellentétes cselekvés jellemző az önkormányzatokra, az államigazgatás intézményeire, találékonyságuk legfeljebb az adóemelések különféle jogcímeinek kiötlésében ölt testet. Ha nincs elég bevétele az önkormányzatnak, felemeli a parkoló díjakat, ha kevés a kormány bevétele, akkor megkeresi a bankokat - ezek rossz üzenetek, s elvonják a forrásokat, megfojtják a gazdaságot. Parragh az állami újraelosztás mértékét is kifogásolta, azt, hogy azt csak a horvátországi múlja felül. A tavalyi közalkalmazotti béremelést azon az alapon bírálta a kamarai elnök, hogy nem rendeltek hozzá az intézkedéshez semmilyen teljesítmény elvárást. Ugyancsak a közigazgatásnak címezte azt a kifogását is, hogy nyoma nincs a szolgáltatói tevékenységének, mi több, szinte zavarja is e kört, hogy külső ügyekkel találkozik. A közigazgatás feladat-centrikus átalakítását várja el a kamara, mely szerint az is régi hibás gyakorlat, hogy politikai, illetve koalíciós alapon születnek döntések, s nem a szakmaiság a mérvadó. Erre példa a szakképzés és a felnőttképzés ügye, mely két tárca kezében van, holott a gyakorlat arról szól, hogy ugyanazon intézményrendszerben, ugyanazok képzik a fiatalokat is és az idősebbeket is. Hasonló okokból rossz hatékonyságú a kereskedelemfejlesztés is, lévén szintén két gazdája van, de folyamatosan kevés forrása. Parragh László felvetései között szerepelt az is, hogy a kormányzati vállalkozói programok nem testre szabottak. Azaz - hozott fel egy példát a kamarai elnök - a kisvállalati IT-fejlesztésnél meghúzták a pályázati alsó határt 13 millió forintban. De vajon van-e olyan kis cég, amelyiknél a tervezett fejlesztés eleve akkora, hogy abban az állami rész is meghaladja a 13 millió forintot? Ez képtelenség. Parragh következtetése, hogy általános gyakorlat a pályázati pénzek visszatartása.

Gyurcsány Ferencnek akadt mire válaszolnia. Előbb azonban azzal a megfogalmazással élt, hogy a kormány akkor jár el helyesen, ha patrióta gazdaságpolitikát és társadalompolitikát folytat: azaz nem vagy gazdaságot és vagy társadalmat, hanem gazdaságot és társadalmat képvisel. A cél tehát az, hogy versenyképes, sok jövedelmet termelő, munkásait, alkalmazottait, menedzsereit nagyon magas fizetéssel javadalmazó vállalatok legyenek, hogy magas legyen a fogyasztás és a jólét. Tehát elemi érdek, hogy a vállalkozások ereje, versenyképessége növekedjen.

A miniszterelnök-jelölt leszögezte, hogy szerinte káros minden olyan politika, amilyen populista módon tőke-, vállalkozás- és bankellenes, következésképp teljesítmény- és sikerellenes. Ma Magyarországon, aki jól teljesít, elől halad, az kénytelen szembe nézni azzal, hogy megkérdőjelezik tisztességességét. Kimondatlanul ugyan, de nagyon sokszor összekapcsolódik a siker és a tisztességtelenség fogalma. Így a siker nem élhető meg közös élményként, hanem legfeljebb csak rejtett sikerként. Pedig Magyarország nem a középszerben, hanem a sikerekben akar versengeni.

Személyes, nagyvállalati vezetői példájával állt elő Gyurcsány Ferenc, amikor "levezette" már idézett állítását: a Magyar Köztársaság nem részvénytársaság. Egy rt. nagyon világosan körülhatárolható felelősséggel rendelkezik az alkalmazottai, vezetői és tulajdonosai tekintetében egyaránt. Ez a felelősség elkülönül a vállalkozáson kívüli világtól. A cégnek saját érdekei vannak, s a vállalkozás tulajdonosa, vezetője nyugodtan mondhatja: lehet jönni velem, s lehet menni másfelé. Ha úgy tetszik, kívül tágasabb. Ám egy ország nem mondhat ilyet, mivel sokfajta akaratú, tehetségű, erkölcsű, vágyakozású emberek közösségét jelenti. E sokfajta ember javára kell a politikát kialakítani, s be kell látni, hogy a miniszterelnök nem a vezetőjük, hanem a képviselőjük. Vezérigazgatóként egy vállalat élén az látja az ember, hogy az irányítás és a legitimáció útja, iránya ugyanaz. Egy ország vezetése eleve más, a legitimáció alulról jön: azokat kell szigorúan szabályozott jogi keretek között irányítani, akik a mandátumot adták. Az ország mindenkori kormánya és miniszterelnöke valamennyi magyar polgárért felelősséget visel, sőt, sok tekintetben a nem magyar állampolgárságú magyarokért is.

A leendő kormányfő vendéglátójával feltétlenül egyet ért abban, hogy mintegy húszévnyi lemaradás a jellemzője a magyar közigazgatásnak. Szerkezetét, kultúráját tekintve túl sok mindent őrzött meg a nyolcvanas évekből, s alig reagált az utóbbi évtizedek változásaira. Gyurcsány szerint az igazgatásban a teljesítmény- és szolgáltatás-központúság elemi követelmény, ezen belül is a teljesítmény mérése, a világos célkijelölés és a teljesítmények alapján való javadalmazás lesz a mérvadó. Az igazgatásnak tudni kell, hogy a vevője a tízmillió magyar állampolgár, ráadásul ezek a vásárlók a szolgáltatások árát előre kifizették. Azaz az adójuk fejében jó minőségű szolgáltatás jár nekik. Ahhoz nem fér kétség, iszonyatos pénzbe kerül a közigazgatás, a vállalatok és a dolgozó emberek fizetik, közös érdek tehát hatékonnyá tenni. A politikus mégis vitázni kénytelen riválisaival arról, hogy átalakítható-e a közigazgatás, s szabad-e mérni a közszolgáltatások - például a tudás-javak elosztása, az egészségügy - hatékonyságát. Mindezt megvalósítani jóval erőteljesebb támogatás mellett sikerülhet csak. Ebben szövetségesek kellenek a kormányzatnak, például a kamara személyében, amelyik nemcsak annak felemlegetését vállalhatja magára, hogy sok a 800 ezer fős közalkalmazotti gárda, hanem szerepet vállal a hatékonyságot szolgáló programok megértetésében, a társadalmi támogatás megszerzésében. "Csupán" azt kell elfogadtatni, hogy ha a szolgáltatás nem hatékony, akkor az neki kerül mind több pénzébe.

Tréfásnak hangzott, ám nagyon is valóságos volt a kormányfőjelölt megjegyzése: ahová megyek, ott mindenki pénzt kér. Holott a kormányoknak egyetlen fillérjük sincs, szegények, mint a templom egere. Minden egyes forintot a jövedelemtermelőktől - cégektől, alkalmazottaktól - vesz el a kormányzat. Az tehát nem megy, hogy a kormány mindenkinek ad, hiszen akkor logikus a kérdés, minek vett el egyáltalán. Pedig az általános gyakorlat az, hogy támogatást kér a megszületendő gyermek, majd a születésnél bábáskodó orvos, csecsemőgondozó. Valamivel később a bölcsőde, az óvoda, az iskola. És támogatást kér a munkanélküli, meg az, akinek van munkája. Hasonlóan segítséget vár a családos, és akinek nincs családja. Támogatást kér az egészséges az egészségmegőrző programokra, s a beteg, hogy egészséges legyen, s ugyanezt teszi az idős, mert idős, de a fiatal is, mert szüksége van a tapasztalatszerzésre. Támogatásért kiált a kis vállalkozás azért, mert kicsi, de a nagy is, azért, mert nagy... Gyurcsány sorolta tovább, majd megfogalmazta a kérdést: miből? Vagy megmondjuk tehát, hogy azért vesznek el valakitől, mert másoknak oda akarják adni a pénzt, vagy pedig - ezt nem megmondva - nem beszél világosan a döntést hozó. Egy országban a vállalkozók általában adóznak és nem támogatást kapnak. A cégek munkát adnak az embereknek és profitot termelnek a tulajdonosoknak. A kormány nem azzal segít a vállalkozásoknak, hogy a nehezen beszedett pénzt visszaadja. Hanem azzal, hogy olyan szabályozási környezetet teremt, amelyen ki lehet igazodni. A kormánynak nem pénzzel kell támogatnia a vállalkozókat: a befizetett adóknak és a támogatásoknak az állam javára pozitív egyenlegűnek kell lennie. Az államnak ezen belül az a feladata, hogy tartózkodjon a versenytorzító beavatkozásoktól. Mérhető, világos célú programok szükségeltetnek, de mind a kormányzat, mind az üzleti szféra abban érdekelt, hogy nagyon jelentős versenyképesség-növekedés, közvetkezésképp jövedelemnövekedés menjen végbe, s a keletkező hasznot tisztességgel lehessen megosztani az alkalmazottak, a menedzserek és a tulajdonosok között.

A konvergencia program megvalósítását - tért át általánosabb gazdaságpolitikai kérdésekre Gyurcsány Ferenc - nem csupán evidenciának, de reális lehetőségnek is nevezte. A maastrichti követelmények teljesítésének deklarált időpontjának teljesítéséig három teljes költségvetési év van még hátra, s 2008 végéig kell 3 százalék alatt lennie a hiánynak. A három esztendő alatt a tervezettnél erőteljesebb lépésekkel ugyan, ám valóra váltható a hiánymérséklés programja. Az azonban teljesen fölösleges, hogy sokkoló beavatkozásra kerítsen sort a kormányzat.