Sokan arra ébrednek majd, hogy két biztosításuk lett

A lakásbiztosítás kampány végén sokan ébredhetnek arra, hogy saját figyelmetlenségük miatt két élő biztosításuk van, amit majd fizetni kell. Mindkettőt. Hogyan lehet ez? Milyen tipikus hibákat tapasztaltak a biztosítók az átkötések során? Miért és mikor maradhat magára a problémával az ügyfél? A CLB biztosítási alkusz összefoglalta a kampányban tapasztalt szerződéskötési hibákat.

A hibásan megadott „előzményszerződés” száma bármilyen kis mennyiségben is aggasztó, nem véletlen, hogy az alkuszok sokat dolgoznak a kijavításán, ám nem lehet minden ügyfelet utólag elérni és javítani a hibákat, így félő, hogy az ő régi szerződésük a kampány utolsó, húsvéti napjaiban már bent ragadhat. Azok pedig, akik önállóan, maguk intézik az új szerződést és a régi felmondását is, az adminisztratív problémával és a két érintett biztosítóval való esetleg nehézkes, bonyolult egyeztetésben is magukra maradnak. Az egyébként önmagában nem szabálytalan, ha két szerződés marad, hiszen így némely biztosítási eseményre akár két helyről is lehet kártérítést kapni – utal a sokak számára várható helyzetre Németh. Fontos azonban, hogy a díjat is fizetni kell mindkét helyre, mert az elmaradást behajtják a biztosítók – figyelmeztet a CLB szakértője.

 A CLB szakértője szerint a kampány üteme az elvárások szerint alakult: a hónap második felében kezdett felgyorsulni, az elmúlt napokban pedig még intenzívebb lett: a kezdethez képest naponta 2-3-szor többen – csak a CLB online felületén naponta mintegy ötszázan – kötnek szerződést és több ezren kalkuláltatnak, keresgélnek új díjat.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo