Robert Fico feljelentette a szlovák miniszterelnököt, mert odaadta az ország vadászgépeit az ukránoknak

Szlovákia már az összes - szám szerint 13 - MiG 29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi minisztérium közlésére hivatkozva.

Szlovákia 2018-ban, Peter Pellegrini kormánya idején döntött arról, hogy az ország 14 darab F-16 Block 70/72 típusú amerikai vadászgépet vásárol MiG-29-es típusú, szovjet gyártmányú vadászgépeinek felváltására. Az akkor közzétett adatok arról szóltak, hogy a 14 amerikai gépért, a pilóták kiképzéséért, a gépekhez tartozó munícióért, valamint logisztikai költségként a következő években 1,589 milliárd eurót fizetnek majd, ez a legmagasabb összeg, amit Szlovákia eddigi történetében a légierő modernizálására jóváhagytak.

Az öt évvel ezelőtt bejelentett döntést megelőzően a szlovák kormányzat svéd JAS-39 C/D Gripen típusú gépek megvásárlásának lehetőségével is számolt. A svéd gépek első darabjainak leszállítását 2019-re, az amerikai Lockheed Martin által gyártott repülőgépek első darabjait leghamarabb 2022-re ígérték. Ez utóbbi megrendelés teljesítésére hivatalos közlések szerint mind ez idáig nem került sor. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo