Rengetegen felejtik el igénybe venni az adókedvezményt

Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni az szja-ból járó kedvezményt. A legegyszerűbb és leggyorsabb – akár mobiltelefonon – online nyilatkozni.

Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre. A korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. 

Az adóelőlegből is igénybe vehető a kedvezmény
Az adóelőlegből is igénybe vehető a kedvezmény
Fotó: Depositphotos

Kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Nekik érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, és így a kedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet. Azért sem szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd 2026-ban az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni.  

A NAV segít: a hivatal Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásával, az ONYA-val, néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg-nyilatkozat, amelyben a legtöbb adat már szerepel, így csak a hiányzó sorokat kell kitölteni. Ráadásul nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, azt ugyanis az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

A családi kedvezmény összege 2025 júliusától 50 százalékkal emelkedik. Az egygyermekesek júliustól 10 ezer helyett 15 ezer, a kétgyermekesek 40 ezer helyett 60 ezer, a három- vagy többgyermekes családok gyermekenként a 33 ezer helyett 49 500 forint adómegtakarítással számolhatnak. Idén nemcsak azért érdemes a forintosított adóalap-kedvezmény helyett a kedvezményezett eltartottak számát megadni, mert az egyszerűbb, hanem azért is, mert így a szülőknek nem kell újra nyilatkozniuk júliusban. Ők automatikusan az 50 százalékkal magasabb kedvezményt kapják. 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo