Rendkívül ellentmondásos helyzetben a magyar munkaerőpiac

2025 első hónapjaiban a foglalkoztatottak száma megközelítette a 4,7 millió főt, majd 2025 májusában 4 millió 669 ezer főre esett, így a március–májusi háromhavi átlag 25 ezer fővel elmaradt az előző év azonos időszakától. A foglalkoztatási ráta 75 százalékos a 15–64 éves korosztályban. Ágazati szinten a munkaerőpiac mintegy kétharmadát kitevő szolgáltató szektor húzza a foglalkoztatást.

A tervek szerint 2025 folyamán több nagy üzem (BMW, CATL és Eve Power akkumulátorgyár, BYD stb.) kezdi meg működését, ami lokálisan tovább élezi a munkaerőhiányt és bérfelhajtó hatású az érintett régiókban. A vállalatok egy része emiatt béremeléssel, automatizációval vagy külföldi munkaerő bevonásával (vendégmunkások) próbálja orvosolni a munkaerőhiányt.

2025 egészében a foglalkoztatás magas szinten marad ugyan, de csökkenés valószínű. A munkaerőpiac szerkezeti feszültségeinek kezeléséhez középtávon elengedhetetlen a termelékenység javítása és a képzett munkaerő utánpótlásának biztosítása. A munkaerőpiac hosszabb távú kihívásai közé tartozik a demográfiai szorítás (egyre kevesebb a fiatal belépő, miközben a nyugdíjba vonulók száma nő) és a kivándorlás újbóli felgyorsulása (csak 2023-ban nettó 20 ezer fő költözött külföldre). Ezek hatására a munkaerőhiány bizonyos szakmákban akutabbá válik, ami a gazdasági növekedés korlátja lesz. (GKI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo