Régóta várt EU-s pénz érkezik a mezőgazdaságba, mire számítanak az agrárcégek?

Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart az Európai Unió Vidékfejlesztési Programjának indulásával – derül ki az MBH Bank hazai agrárvállalkozások helyzetét vizsgáló közvélemény-kutatásából. A gazdák 43 százaléka, a hitelintézet ügyfeleinek ennél nagyobb része, 47 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező fél évben indulni fog a hamarosan megnyíló pályázatokon. A cégek egyharmada emellett a régi gépek, járművek, berendezések cseréjét is tervbe vette, és hasonló arányban vannak azok, akik új, lehetőség szerint olcsóbb beszállítókat keresnének. Elbocsátásra, a bérek csökkentésére nem készülnek az agrárvállalkozások, sokkal inkább a növekedésben bíznak.

Az agrárvállalatok mindezek mellett folyamatosan lépéseket tettek az infláció hatásainak ellensúlyozására. A működési költségek csökkentését 48 százalék, a termelési hatékonyság növelését 34 százalék nevezte meg ennek eszközeként. Ez utóbbi törekvés az MBH Bank ügyfélkörében különösen magas arányban jelent meg, 42 százalékukra jellemző. Új piacok és üzleti területek bevonásával körülbelül az agrárcégek negyede (26 százalék) próbálkozott, illetve majdnem minden második cég próbált – változatlan (21 százalék), illetve magasabb árak mellett (21 százalék) – szélesebb ügyfélkör számára értékesíteni. A munkavállalók számára minden ötödik cég biztosított béremelést az inflációs hatások ellensúlyozásaként.

A folyószámlahitel és az Agrár Széchenyi Kártya a legnépszerűbb termékek

A kutatás azt is vizsgálta, hogy az agrárcégek körében melyek jelenleg a legnépszerűbb hiteltermékek. A válaszok alapján a folyószámlahitel végzett az élen 23 százalékkal, ezt követi az Agrár Széchenyi Kártya 21 százalékkal. Az MBH Bank ügyfélkörében ugyanakkor a folyószámlahitellel rendelkezőknél (23 százalék) is többen birtokolnak Agrár Széchenyi Kártyát (35 százalék). Földvásárlási- és beruházási hitelt is az MBH Bank ügyfelei használnak a legtöbben a piaci résztvevők közül. A vállalkozások banki csatornahasználati szokásait vizsgálva pedig kiderült: a legtöbben (73 százalék) az online bankolást részesítik előnyben, míg a vállalkozások több mint fele (53 százalék) inkább a fióki kiszolgálást választja. Az MBH Bank agrárügyfelei körében szintén ezek a legnépszerűbb ügyintézési formák.  

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo